Vajda Erik: Az eredményes információkeresés feltétele a hierarchikus osztályozás

Megszólalt a vitában Vajda Erik projektszervező (Magyar Országos Közös Katalógus Egyesület – MOKKA) is:
A kérdés összetett, legalább három részre bontható:
szükség van-e az ETO használatára?
ha igen, akkor ennek érdekében milyen eszközökre és tevékenységekre van szükség?
hol végezhetők és hogyan finanszírozhatok a b) alatti tevékenységek?
Ad a)
Nincs pontos adatom, de tudomásom szerint az ország szak- és felsőoktatási könyvtárainak túlnyomó többsége és közkönyvtárainak jelentős része használja az ETO-t, vagyis osztályoz ETO szerint, és állományát ETO szerint kereshetően rendelkezésre bocsátja. Erre természetesen azt lehet mondani, hogy ennek – a jelenlegi gyakorlattól függetlenül – csak akkor van értelme, ha az ETO valóban szükséges ahhoz, hogy az olvasók (könyvtárhasználók) tárgykör szerint információt tudjanak keresni, mégpedig csak objektíve lenne-e szükséges, vagy a használók gyakorlati információkeresései során is.
Ami az első kérdést illeti, a rengeteg tévedés és félreértés ellenére bízvást elmondható, hogy az eredményes információkereséshez mind természetes nyelvi alapozású információkereső nyelvekre (tezauruszokra, kontrollált tárgyszójegyzékekre vagy "szabad" tárgyszavakra-használhatósági sorrendben, amely az utolsó esetben igen gyenge-mind pedig hierarchikus szerkezetű információkereső nyelvekre osztályozó rendszerekre, sőt a hierarchikus rendszerek jelzetei által kifejezett fogalmak természetes nyelvű kereshetőségére is szükség van. E két "állatfaj" (mármint a természetes nyelvre alapozott rendszerek, jelesül elsősorban a tezauruszok, másfelől pedig a hierarchikus rendszerek) párhuzamos, ill. egyes esetekben a keresésjellegétől függően kizárólagos használata adja a legjobb eredményt. Előrebocsátva: ha ez a tézis igaz, akkor nyilván az ETO-ra is szükség van, részben eddig elterjedt használata miatt, részben pedig azért, mert nem tudunk más, jobb hierarchikus osztályozórendszert előteremteni.Ezt az általános tézist (természetes nyelvi alapozású és hierarchikus rendszerek együttes szükségességét) magyarázva a természetes nyelvre alapozott információkereső nyelvek közül vegyük a tezauruszokat, annál is inkább, mert egy ötletszerűen és hézagosan, differenciálatlan utalásokkal megtűzdelt "sima"
tárgyszórendszer vagy a "szabad tárgyszavak" alkalmazása eleve zsákutca, még akkor is, ha a használó boldog vele, részben mert egyszerű, részben mert (nulla találattól eltekintve, és akkor sem mindig) fogalma sincs róla, hogy mennyi információt vesztett el.
Más kérdés, hogy a használókat saját érdekükben a tájékoztató könyvtárosoknak tanítaniuk kellene információt keresni, hiszen sajnálatosan tipikus jelenség, amikor nem is differenciáltan, hanem minden mezőben megpróbálnak azok szerint a magyar szavak, vagy szóösszetételek szerint keresni, amelyeket megfelelőnek tartanak, természetesen törvényszerűen (és a kivétel csak erősíti a szabályt) még akkor is siralmas eredménnyel, ha találtak valamit és az tetszik is nekik.
Tehát vissza a tezauroszokhoz. A jó tezaurusz természetesen nem csupán úgy, mint az ETO (tehát nem csak időnként, és akkor is rosszul, az alosztások révén éppen csak "megtört" monohierarchia szerint), hanem sokkal teljesebben és tökéletesebben képes az információveszteség megakadályozása szempontjából perdöntő relációkat, köztük a két hierarchikusnak nevezhető relációt is kimutatni. Csakhogy a gyakorlati kereséskor nyomon követni a relációkat igen bonyolult, hozzáértő osztályozókat/indexelőket is megpróbáló feladat. Arról már nem is szólok, hogy a tezauruszokra épülő "szakkatalógusok" jelentős részében
(ma már elsősorban gépi megoldásokban) a használó nem is tudja megjeleníteni a tezauruszt és annak relációrendszerét. Így persze ismét "visszaköszön" a relációk (esetünkben főként a nem-faj reláció), vagyis a hierarchia elhanyagolásából adódó veszteség. Az ETO csaknem "monorelációs" rendszere nem tökéletes, de egyszerűen kezelhető: az ETO-t használva könnyű a "közlekedés" a hierarchia szintjei között, könnyű a nagyobb terjedelmű fogalmak szerinti információkeresés.
Következésképpen: az ETO hasznos, ám (jó állapotokat feltételezve) nem egyedül használandó információkeresési eszköz. Főként pedig sokkal jobb, mint az általában relációik tekintetében tökéletlen, nem egyszer – horribile dictu – idegen nyelvről megfelelő kontroll nélkül fordított "tárgyszórendszerek" vagy éppenséggel a relációkat teljesen elhanyagoló szabad tárgyszavazás, nem is szólva a szabad szövegszavas információkeresésről. Ez még akkor is igaz, ha az utóbbiak adott esetben olyan információkhoz is "utat nyitottak", amelyek az ETO útján gyakorlatilag nem voltak megközelíthetők. A használóknak mindezt be kellene mutatni; a használókat minderről meg kellene győzni.
Alighanem módosítaná a helyzetet az ETO kárára, de a fentiek értelmében azt nem feleslegessé téve, ha a különféle szakterületek tezaurusz-ellátottsága teljesebb lenne, illetve ha készülne a szakterületi tezauruszok mellett (és ahogy tudom, készül is) meghatározott típusú könyvtári célokat szolgáló, jelesen közkönyvtári általános tezaurusz, ami nem azonos a minden könyvtárfajtára és szakterületre kiterjedő "általános tárgyszójegyzék" bízvást eltemethető fantazmagóriájával.
Sok kitérő után összefoglalva: az ETO, mivel a magyar könyvtárak jelentős része használja, és mivel – korlátai ellenére – jól használható információkeresési eszköz, szükséges.
Ad b)
Mint ismeretes, az ETO-t gondozó nemzetközi konzorcium a középkiadásoknak megfelelő és ilyen szempontokkal fejlesztett adatbázist, "master file"-t hozott létre, és ezt korszerűsíti. Erre természetesen nálunk is szükség van.Mivel nem minden használó (sőt igen kevés használó) szaknyelvi angol ismeretei elégségesek, a mindenkori master file (tudom, hogy maszter fájl-nak kellene írnom, de nem visz rá a lélek) terminológiailag hiteles magyar változata is kellene. Ezeknek, tehát az eredetinek és a magyar változatnak-még akkor is, ha ez pénzbe kerülne – hálózaton rendelkezésre kellene állnia, sőt – ha lehet – részleteiben letölthetőnek kellene lennie. Másképp ugyanis nem lehet ETO szerint osztályozni, másrészt a helyi rendszerekből az osztályozó könyvtáros mellett a használó számára is elérhetőnek kellene lennie az ETO-nak (lehetőleg a fogalommegnevezések szöveges kereshetőségével). A magyar változat szempontjából elfogadható, de kiegészítésre szoruló megoldás, amely az utolsó magyar középkiadást teszi hozzáférhetővé. Kiegészítésen azt értem, hogy az adatbázisnak jelzettartalma tekintetében a mindenkori érvényes nemzetközi master file-nak kell megfelelnie. Még merészebb álom (amiről, a konzorcium alakulásakor is szó volt), hogy – mivel a master file szintjénél "finomabb", részletesebb jelzetek meghatározását koordinálatlanul a használókra bízták – nyilván kellene tartani, legalább itthon, hogy ki, milyen "továbbosztásokat" dolgozott ki.
Adatbázisra, és – ha erre mód lenne – rendszeresen felújított CD-re tehát szükség van és mindazokra az anyagi és technikai feltételekre is, amelyek a vázolt tevékenységet lehetővé teszik.
Ad c)
Ha valaki szemügyre veszi a "kulturális alaptörvénynek" és a készülő rendeletnek a Könyvtári Intézettel foglalkozó részeit, világossá válik számára, hogy hol és miből kell finanszírozni az ETO-val kapcsolatos feladatokat. Az osztályozó rendszerek de facto (hazánkban sokáig de jure is) szabványok, az e tekintetben a KI által ellátandó feladatokat pedig a törvény meg is határozza. Nem érzem ezért kérdésesnek, hogy a feladat rendszeres, a fenntartáson belüli költségvetési
finanszírozást igényel. A nálunk amúgy is – rendszeres feladatokra is – visszatérően alkalmazott pályázati megoldás erre teljesen alkalmatlan. A könyvtárak anyagi helyzetét ismerve az említett feladatokat ellátó apparátus tevékenysége könyvtári hozzájárulásból nem finanszírozható még akkor sem, ha-bár nem örülnék neki-meggondolható lenne, hogy az adatbázishoz való hozzáférés ne legyen ingyenes. A kisebbik baj, hogy én nem örülnék; a nagyobbik, hogy az ilyen címen befolyó összeg nem lenne elégséges.
Minden kedves kollégától, akinek türelme volt elolvasni a fentieket, elnézést kérek a terjedelemért, aki meg abbahagyta a közepén, és csak a végére tért vissza, attól különösen, mert akkor jobb lett volna bele se kezdenie.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?