Mózesné Tomcsányi Katalin(1946-2008)
Kedves kolleganőnk, Mózesné Tomcsányi Katalin, a BME-OMIKK Könyvfeldolgozási Osztályának nyugalmazott munkatársa, életének 62. évében, rövid, de súlyos betegség után elhunyt.
Halálának híre váratlanul ért és mélyen megrendített mindannyiunkat, hiszen hosszú ideig, 1992-től 2007-ig volt könyvtárunk munkatársa. Okleveles villamosmérnök és könyvtár-informatikusként nagy precizitással és igényességgel végezte a könyvek tartalmi feltárását, építette és gondozta az ebben a munkában helyi hagyományként használt Műszaki Tezauruszt. A BME-OMIKK-ban gyakorló könyvtárszakos hallgatókat és a kezdő kollegákat ő vezette be nagy türelemmel az osztályozás és az általános könyvtári munka műhelytitkaiba. Példát mutatott a fegyelmezett, odaadó munkavégzésre, a problémák lényeglátó, racionális megközelítésére és az önmagát a célnak alárendelni tudó szigorú önfegyelemre.
Mindig fordulhattunk hozzá segítségért, tanácsért. Műszaki tudása, középfokú nyelvvizsgáját meghaladó színtű nyelvismerete, a legnehezebb könyvek intellektuális kihívásával is megküzdő szellemi ereje mind a mai napig segítséget jelent a tartalmi feltárásban, amikor az általa szakozott könyvek rekordjaira bukkanunk az adatbázisban.
A szakmai munka mellett gyakran megnyilvánult gondoskodó, a fiatalokat az élet dolgaira is tanítani vágyó anyai természete. Feleslegesen nem beszélt, de amit mondott, mindig átgondolt, tapasztalatra épülő, józan vélemény volt. Tudtuk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, a mélyben egy nem mindig szerencsés, mégis, saját határait meghaladó, éles ésszel és megtört szívvel küzdő ember áll.
Egyéniségének érdekes, az eddigieknek ellentmondó, vagy inkább kiegészítő oldaláról árulkodtak művészi megnyilvánulásai. Nyugdíjba vonulása alkalmából a könyvtárban rendezett ünnepségen saját maga által írt verssel búcsúzott - tudtuk, hogy van több is, meglepően jók, olvastunk is néhányat közülük korábban. Névnapok, karácsony és más ajándékozással járó alkalmakkor gyakran lepte meg kollegáit saját maga által készített tárgyakkal, amelyek olyan művészi találékonyságról és aprólékos, türelmes munkáról tettek tanubizonyságot, amelyre mi sohasem vállalkoztunk volna.
Életébe új fény vittek nemrég született unokái. Nagy veszteség, hogy sem ők, sem mi nem tanulhatunk tőle tovább.
Ő hitte, hogy:
„Az Atya a tenyerén tart minket. A halállal áttesz bennünket a másik tenyerébe – ennyi az egész.” (Gyökössy Endre)
Vigasztaljon minket is ez a gondolat. Emléke legyen áldott!
Kollegái nevében: Székely Ildikó
Bejegyzések
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése