2009. október 26., hétfő

Fejős László: Adalékok az ETO új kiadásához és konkordanciájához (folytatás)

A Könyvtári Intézet az ETO új kiadásához megvásárolta a UDC Consortium 2000. évi MRF-fájlját. Nagy mennyiségű változást látva benne , arról született döntés, hogy ehhez az állapothoz kell "felhozni" a magyar ETO-t. Költségkímélés okán az ezt követő évek adatbázisaira nem fizettünk elő, hiszen nem volt - s a körülmények miatt nem is lehetett - olyan szándék, hogy ezeket menet (vagyis a "2000-eshez igazítás") közben majd beépítjük.
A kiadásra kapott átfutási idő azonban lejárt, és 2005-ben, amikor elkészült a nyomdai kézirat és azt be kellett mutatni a konzorciumnak, illetve regisztrációs számot kérni a kiadáshoz, bizony mégis fizetnünk kellett. De ez nem volt haszontalan, hiszen utóbb szükség volt a teljes törlési/áthelyezési adatbázisra a konkordanciához, amit akkor visszamenőleg megkaptunk a 2001-2004 közötti időszak változásaival egyetemben.
Az előfizetés fejében a konzorcium megküldi az aktualizált mesterfájlt (MRF) és külön-külön fájlban az új, a módosított és a törölt/áthelyezett jelzetek iso*-állományát. A két előző információ a mesterfájl rekordjaiban is szerepel, a törölt jelzetek azonban nem kerülnek be az exportba, vagyis hiányoznak az adatbázisból. Ezért is okozott nagy örömöt, hogy a CD-n volt egy General ref 1994-2003 nevű mappa, amiből egyértelműen kinyerhetők lesznek a megszűnt jelzetek - gondoltuk nagy reménnyel. Az adatbázis indexelése után látszott, az első törlési dátum 1993 szeptembere, amikor 794 jelzetet töröltek, helyeztek át. Viszont gyanúra adott okot, hogy sem 1999-es, sem 2000-es adat nem volt benne. Az utóbbit tudtuk pótolni az előfizetéssel kapott iso-fájlból.
Az adatok további elemzéséből, összehasonlításából az derült ki, hogy csak a két adatbázis, az 1990-es saját és a 2000. évi MRF-fájl összefésülésekor kialakult állapotból lehet és kell kiindulni. Ekkor ugyanis kiestek az 1990-esek közül azok, amelyek nem voltak a 2000-esben, és (újként) bekerültek azok, amelyek nem voltak az 1990-esben. Az utóbbi tényre a 901-es mezőben látható évszám, a módosulásra pedig a 921-es mezőben lévő évszám utalt, a következő, 922-es mezőben megadva annak a mezőnek az azonosítóit, ahol a módosulás történt.
Kicsit olyan az 1992-es konzorciumi adatbázis létrehozásakor kialakult állapot, mint a kitalált középkor. Módosulási adataik ugyanis (természetes módon) csak a saját alapjukhoz mérten változások. Így aztán az a konkordancia-megelőlegezésnek szánt információ, amit a táblázatban elhelyeztünk (s amire eleddig nem volt példa), vagyis hogy a jelzet új (megadtuk a beléptetés dátumát), vagy revíziója volt, módosult (itt is megadtuk a dátumot), nem igazán mérvadó. Ennek alapján elkezdve a konkordanciakészítést, nagyon sok esetben kiderült, a jelzet nem új és nem is módosult a miénkhez képest.
A korábbi konkordanciákkal összehasonlítva szerettünk volna egyszerűbb, áttekinthetőbb, a konkordancia-eseteket tisztán megmutató és az adatbázisokban legnagyobbrészt automatikus átvezetésre, átjelzetelésre alkalmas konkordanciatáblát létrehozni.
A hagyományokból az új jelzetekre vonatkozóan átvettük azt az evidenciát, hogy nem érdemes terhelni velük a konkordanciát, hiszen új lehetőségként amúgy is kínálják magukat. A konkordancia alapja tehát: mi módosult (szűkült vagy bővült a jelzet tartalma), mi szűnt meg vagy került át új helyre. Erről kell számot adnunk.
Nézzünk előtte egy összehasonlító táblázatot a mennyiségi változásokról. (Időközben betekintésre, egy későbbi előfizetés reményében megkaptuk a 2006. évi MRF-fájlt is, így annak adatait is szerepeltetjük az összehasonlításban, hogy a felfedezni vélt tendenciára megerősítést nyerjünk.)
Játék a számokkal! Az új jelzetek száma 62 056-29 630 = 32426, ennyi az eltérés az 1990. és a 2000. évi jelzetmennyiség között. Igen ám, de a konzorcium jelentése szerint 1099 jelzet utód nélkül szűnt meg, s a későbbi egybevetésből meg kiderült, az 1990-es jelzeteink közül ténylegesen 4457 jelzetnek nincs utódja. Hogy az utóbbiakban mennyi az átfedés, már nem is volt értelme vizsgálni...

Nézzük közelebbről a túlsúlyba került segédtáblázatok változásait!



A földrajzi, nyelvi és az általános ismérvek szerinti alosztások mennyisége nőtt szembetűnően. Eltűnt viszont a szempont szerinti pont-nulla-nullás speciális alosztás, amelynek pótlása külön gondot okoz, ugyanis a jelzetek helyettesítésére - szokatlan módon - főtáblázati jelzeteket alkottak az időközben kiürített 005-ös osztályban, de csak 2001-ben, így ezeket ebben a konkordanciában nem tudjuk ajánlani, hiszen az időszak vége 2000.
Az ETO ellenzői úgy vélekednek, hogy a viszonylag könnyen fellelhető főtáblázati számokkal kellene csak "megfogalmazni" a tartalmat. A segédtáblázatok használata a felhasználó számára befogadhatatlan, kezelhetetlen, főként a régebben korlátozottan közös, utóbb speciális alosztásnak nevezett segédtáblázatok esetében. Mégis azt látjuk az előbbi táblázatból, hogy a segédtáblázati jelzetek mennyisége exponenciálisan növekszik, vélhetően a jelzetalkotás rugalmasságának bővítése reményében. Ebből meg azt a következtetést kell levonnunk, hogy a számítógépes integrált rendszerek programozóinak fokozottan koncentrálniuk kellene a jelzetszerkesztéssel létrehozott összetett ETO-jelzetek elemzésére, értelmezésére, természetes nyelvre fordítására. Amire persze van indirekt válasz is a Köztauruszban:
Lássunk példát erre!
A magyarországi felsőoktatás 2007. évi évkönyve angol nyelven
ETO-jelzetekkel kifejezve:
az 1990-es ETO alapján: 378(439)"2007"(058)=20
a 2000-es ETO alapján: 378(439)"2007"(058)=111
Az időalosztás értelemszerű, itt: "2007". A (058) formai alosztás helyett a tezaurusz főtáblázati számot tartalmaz az évkönyvre, s az angol nyelv bizony még a régi...
A tezauruszból vett példákból látható, hogy egy összetett fogalom hiba nélkül összeállítható elemeiből, ha háttéradatbázisból dolgozhatunk. Az a baj, hogy pl. a tezaurusz teljes mélységű, a magyar szabvány szerinti relációk szerinti megjelenítésére és kezelésére, sajnos, csak kevés Magyarországon honos könyvtári program képes.
Látszólag eltértünk tárgyunktól, de hitem szerint mégsem. Ugyanis csak úgy lehet rugalmasan, viszonylag könnyen (de emberi beavatkozás, mérlegelés, minősítés nélkül valószínűen sohasem, ám most biztosan nem) átállni az új jelzetrendszerre, ha az integrált rendszer kellő mélységben ismeri az ETO-jelzetek szerkezetét. Az pedig jegyei alapján könnyen felismerhető, azonosítható. (Hála Dewey jövőbe látó bölcsességének!)A tezauruszban az elemek:


A konkordancia

Több nekifutás, a minél kisebb hibaarány érdekében végzett elemzés, a gyors, automatizálható megoldások reményének elvesztése után alakult ki az a stratégia, ami alapján végül is készül az 1990-es és a 2000-es ETO közti megfeleltetés, vagyis konkordancia. Ez pedig szövegelemzésen alapuló egybevetés.
Az adatbázisba importáltuk a konzorcium megszűnt, áthelyezett jelzeteket tartalmazó rekordjait (I.), mögé tettük az 1990-es kiadás jelzetrekordjait (II.), végül importáltuk a 2000-es kiadás jelzetrekordjait (III.). Az elemzés alapja természetesen az adatbázis magja, az 1990-es kiadás jelzetállománya (II.) volt.
1) Az első összehasonlításban kiestek azok a rekordok, amelyekben a jelzet és feloldása II-ben és III-ban karakterre megegyezett.
2) Ezt követte az adatbázison (I) alapuló "utódkeresés". (Amit természetesen egyenként ellenőrizni kell.)
3) Az utolsó "fordulóban" jegyeződtek be a NJS1990-es, vagyis a nem jelzett sorsú 1990-es jelzetek, amelyek utódjául a kiváló Pascal-programozó Tar Katalin munkája nyomán szövegelemzéssel kerültek be javaslatok az utódlásra. Azt azonban, hogy ezek jók vagy sem, csak egyenkénti áttekintéssel, ellenőrzéssel lehet és kell eldönteni.
Ebbe a jegyzékbe nagyjából 17 500 jelzet került, s hozzájuk átlagban három javaslat 1700 oldalon. Köztük vannak a nem jelzett sorsúak, ezeknek "utódot" kell keresni... (A Korán például nem eshet ki az ETO-ból, mert abból akár világfeszültség is következhet, márpedig most nincs önálló jelzete.) Kiesett a rabszolgaság, a földesúr, a hűbériség stb. amelyek ma valóban "nem aktuálisak", de történetiségükben létező és használt fogalmak, vagyis nem halhatnak el...
Ki nem fejezhető hálám Haralyi Krisztina kolléganőmnek, aki piros bejegyzéseimet kékre váltva egyengeti, s ezek mellé Barátné Hajdu Ágnes zöldje is megjelenik majd a munkapéldányban, vagyis három szintű az ellenőrzés.

A konkordanciatáblázat

Mint már szó esett róla, a konkordanciatáblát a lehető legjobban áttekinthető módon szerettük volna kialakítani, mellőzve minden külön értelmezendő helyzetet.

Konkordanciaféleségek:
a) Az A oszlopban szereplő jelzettel valami történt.
b) A B oszlopban az 1990-es táblázatbeli jelzetfeloldás olvasható.
c) Ha a C oszlop nem üres, a régi jelzet helyét új jelzetértelmezés, új fogalom foglalta el (1. példa).
d) A D oszlop a jelzet-átirányításokat mutatja (1-2. példa).
a à jel továbbosztást is jelenthet (3. példa),
a H. h. képzett jelzetet ajánl a régi főtáblázati szám helyett (4. példa),
a H. t. jelzi, hogy a régi táblázatban szereplő képzett jelzet változatlanul használható (6. példa).
e) Az E oszlopban az érvényben maradt régi jelzet értelmezési módosulását, vagy a régi jelzet új helyén használatos értelmezését látjuk (1., 2., 3., 5. és 7. példa). (Helyenként a konkordanciakészítéskor beszúrt helyesbítést láthatunk, mint a 7. példánál.)Alapelv: azokat a jelzeteket, amelyeket (feltételezés szerint!) dokumentumfeltárásra használtak már, pótolni kell, természetesen nem új jelzet létrehozásával, hanem a meglévők bevonásával, esetleg jelzetszerkesztéssel (példa erre az új táblázatból ésszerűsítési és rövidítési szándék okán kimaradt magyar hegységek beillesztése a konkordanciába névalosztással). Persze lehetnek még "felfedezéseink", a munka most nagyjából a kétharmadánál tart.

Az ETO és a szakrendi tárolás

Minden tisztelet a nemes elődöké - nagyjából ezt summázza immár szinte négy évtizede minden új kiadású raktározási táblázat előszava, s ez természetesen nem is vitatható. Az már inkább, hogy e tisztelet, még ha Sallai Istvánnak szól is, nem tarthatja tovább változatlanságban a raktározási táblázatot.
Mégse járja, hogy négy évtizede olyannyira eltávolodott egymástól az ETO és a szakrendi tárolás, hogy ma már azt lehet tanítani róla: semmi közük egymáshoz. (Leszámítva azt az apróságot, hogy természetesen az aktuális ETO-ból csoportképzéssel lesznek raktári jelzetek.)


Az új raktározási táblázat megalkotásához országos, felsőoktatási, megyei, városi, iskolai stb. könyvtáraktól kértünk közreműködőket, véleményezőket, hogy lehetőség szerint minél több könyvtártípus képviselői határozzák meg az új, ajánlott raktározási rend jelzetrendszerét.
A munkapéldányként kiküldött anyag (l. az Excel-táblát) nem erőszakosan, de sugallta a változtatás igényét. A beérkező javaslatok többsége ezt vissza is igazolta. Ebben a szellemben, a konkordanciával párhuzamosan készül az új raktározási táblázat, legalább négy könyvtártípus igényeit figyelembe véve. Köztük azokét is, amelyek nem akarnak változtatni, hiszen a táblázat A és B oszlopa is bekerül az új kiadásba.)
A gépi rendszerek számára a konkordanciát iso-, XML vagy tagolt szövegfájlban, a raktározási táblát a két utóbbiban tudjuk majd szolgáltatni.

* ISO 2709 sz. szabvány szerinti bibliográfiai adatcsere-formátum.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2008. április Fejős László: Adalékok az ETO új kiadásához és konkordanciájához

Fejős László: Adalékok az ETO új kiadásához és konkordanciájához

Ha nem tudod megmondani, hogy a szomszéd szobából az elmúlt öt éven belül mikor ment nyugdíjba a kollégád, sürgősen írd le azt, amire még emlékszel szakmai múltadból s amiről vannak feljegyzéseid a fontosnak tartott dolgokból. Főként, ha selejtezni kényszerülsz.
És ha emlékezeted megcsal, meg feljegyzéseid is foghíjasak, az égiek elnézik majd neked. (A földiek is később...) (F. L.)

A tisztánlátás érdekében és az ETO-munkálatok felróható késlekedése magyarázatául (de semmiképp szerecsenmosdatásként) feltétlenül szükséges néhány tényt rögzíteni. Nem csak az ETO FID által működtetett rendszere omlott össze az 1990-es évek elején, aminek természetesen korszakos hatásai voltak a magyar ETO-kiadásra. Amikor a Könyvtári Intézet még KMK-ként (Könyvtártudományi és Módszertani Központként) működött, a két legfontosabb dokumentumfeldolgozási területnek, a formai és a tartalmi feltárásnak - mint a dokumentum-hozzáférés bástyáinak - referensei voltak az intézetben, akik főállásban csak ezzel foglalkoztak. Jött a rendszerváltozás, érdekes módon nemcsak társadalmi, gazdasági, hanem esetenként szakmai is, az utóbbi feltűnésmentes átstrukturálódással. Ami a formai feltárást illeti, ebben nem volt katartikus változás, a tartalminak viszont személyi következményei lettek.
Fontos megemlíteni, mert kapcsolódik témánkhoz, hogy ebben az időszakban vonult be a könyvtári számítógép-alkalmazásba a személyi számítógép, felváltva a mikroszámítógép-alkalmazás nálunk eufórikus időszakát. (Csak a tárolási lehetőségek léptékváltását érzékeltetendő: a 165 ezer bájtos - ugyanennyi betűnyi - hajlékonylemez helyett a PC-ket már 10-30 megabájtnyi (10-30 millió betűnyi tárolóképességű) merevlemezzel szerelték fel, ami mai léptékeinkez mérve mosolyogtató, akkor korszakosnak tűnő volt, 60-180-szoros tárolási helybővülést jelentett. Ha még a memóriaváltást is mellévesszük: a mikrogépek - pl. a Commodore 64 - munkára fogható memóriája 26 kilobájtról majd' nyolc megabájtra, vagyis 320-szorosára változott alapkiépítésű PC-nél is... A külföldi példák nyomán markánsan kirajzolódott az integrált könyvtári rendszerek jövőbeli képe, s ebben az időszakban alkalom volt rá, hogy a magyar könyvtári számítógépesítés részére megfogalmazódhassanak azok az elvek, amelyek máig hatóan rögzíthették volna a könyvtárgépesítés pilléreit (szabványos adatszerkezet, egységes karakterkészlet, a tartalmi feltárás tisztességes megoldása a feldolgozás támogatására). Kell, hogy beszéljünk róla: készült ilyen előterjesztés a KMK-ban, amelynek "megüzenős" válasza a Könyvtári Levelező/lapban jelent meg a vezércikk tekintélyével: "nem kell az egypártügyi könyvtárrendszer".
Talán az ETO-gondozás ügye is ennek vált áldozatává, vélvén: ezt se kényszerítsük senkire.
Hogyan is hihette akkoriban az OMFB (Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság) naiv főosztályvezetője, hogy a "cége" által kiírt 100 millió forint pályázati összeget könyvtáraink majd hajlandóak lesznek egy-egy nagyobb lendületet adó, összefogással megfogalmazott célra igényelni, ha egy országos értekezleten vezetőik lelkére (eszére?) hat. Ehelyett a pálya szélére küldték azt az egyébként az akadémiai szférában működő és a hazai könyvtárgépesítésben úttörő szerepet vállalt kft-t, amely a központi adatszolgáltatás megalapozásának ígéretével, CD-re összegyűjtött, akkori katalógusrekordok hozzáférhetővé tétele az akkoriban még ritkaságszámba menő CD-ROM-olvasók tömeges szétosztásával a könyvtárak között - legalább városi könyvtár szintig és további központi feldolgozás finanszírozása a pályázati összegből stb. Azzal vádolták meg, hogy saját túlélésére akarja átjátszani a könyvtáraknak szánt összeget. Az abban az időben (az 1990-es évek elején!) nagy összegnek számító százmilliót így aztán több ezer felé osztva sikerült szétforgácsolni, hogy nyoma se maradt annak, ami valaha is lett volna...
Visszatérve fő témánkhoz: 1990-91-ben Babiczky Béla és Schneller Károly szerkesztésében jelent meg az utolsó előtti magyar ETO- (tévesen rövidítettként jelölt, ténylegesen közép-) kiadása, amely "adatbázis-kimenetből" készült. 1991 nyarán Rónai Tamás, a KMK ETO-referense, aki a KMK-OMIKK közös kiadású ETO-kiadás koordinátora volt, próbálkozott a számítógépes jelzet- és mutatórekordok begyűjtésével, igyekezetének eredménye a karakterkonverzióval használhatóvá tehető mutató lett, a táblázati rész a Fényszedő Központ Kft. olasz kiadványszerkesztője átalakításában adatbázis számára kinyerhetetlenné vált. Jómagam megpróbáltam az OMIKK-tól "szélnek eresztett" csoport tagjaitól az adatbázis esetleg megmaradt részeit összegyűjteni, egy kuriózumként kezelhető részleten túl eredménytelenül.
A FID (amely 2001. március 31-ével szűnt meg) 1992-ben átadta az ETO-kiadások tulajdonosi jogát a (nonprofit szervezetként működő, hágai székhelyű) UDC Consortiumnak, amely a nemzeti középkiadásokból válogatva egy teljes "kiadásnak" tekintett jelzetállományú adatbázist hozott létre. Ehhez a mi jelzeteinkből jóval később nagy terjedelemben emeltek át, saját kiadásunkban utóbb félreértéseket okozva ezzel.
Felismerve a nemzetközi ETO-fejlesztés megváltozott körülményeit, Rónai Tamás a magyarországi ETO-kiadások gondozását egy többé-kevésbé szervezettől független iroda keretein belül képzelte el, aminek létjogosultságát az ETO sorsának megvitatására az OSZK-MKE által összehívott országos értekezlet (1993. november 26.) résztvevői nem vitatták, ám finanszírozója nem akadt. Ezen az értekezleten felsőoktatási, az országos feladatkörű és megyei könyvtárak képviselői (igazgatói) vettek részt. A száz meginvitált könyvtárnak kiküldött kérdőívből 32 érkezett vissza (jó arány!). A kérdések a következők voltak (zárójelben a rájuk adott igen válaszok):
Csatlakozik-e a hazai ETO-fejlesztéshez? (32);
Egyetért-e ETO-iroda létrehozásával? (31);
Anyagilag támogatná-e az ETO-gondozást? (12).Az értekezlet nyomán 1993 decemberében NKA-pályázat készült ETO-iroda létrehozására. Létjogosultságát főként azzal indokolták, hogy a statisztikai felmérések szerint 1991-ben a 8000-nyi könyvtári szolgáltató hely 90 százaléka (7200) használta az ETO-t, ez komoly érv volt (lehetett volna) a támogatás mellett. A pályázatban támogatást kértek az MRF-adatbázis évenként megvásárlásához (kb. negyedmillió forint évente), továbbá irodai eszközök (számítógép stb.) beszerzésére. Az OSZK vállalta magára az irodavezető és az adminisztrátor bérét, helyiséget kínált és ennek közüzemi díjfizetését, továbbá a dologi kiadásokat (posta, kiszállás stb.), valamint a működés és a gazdálkodás felügyeletét.
A pályázat nem nyert támogatást.
Az intézeten belül az Oktatási és módszertani osztályhoz tartozott a szakterület, az osztály akkori vezetője, Csapó Edit igyekezett napirenden tartani az ETO-val kapcsolatos teendőket, amelynek az előbb említetten túli előzménye volt az a minta az MRF-adatbázisból, amelyet a konzorcium eljuttatott az intézményhez, amelyből (a 622-es osztály kapott 172 jelzetnyi mintaanyagából) Rónai Tamás kérésére adatbázisszeletkét definiáltam a tanulmányozáshoz, mégpedig abban a programban, amit a konzorcium is használt az adatbázis-építéshez: MicroIsisben. Mindez csak arra volt jó, hogy belekóstoljunk az ETO számítógépes kezelésének világába, a mezőket nem is neveztük meg, csak rendszerazonosítókat használtunk:

1994 nyarán elkészült az 1990-es kiadás adatbázisba rögzítéséhez szükséges adatbázis-generálás MikroIsisben. Ez papírkiadás-centrikus volt, csak némileg (mezőazonosítókban egyáltalán nem) követte a konzorcium MRF-adatszerkezetét.
Rónai Tamás utolsó próbálkozása volt az a kérdőív, amellyel a könyvtárak ETO-fejlesztésben való készségét mérte fel.
A csekély aktivitás, a megálmodott ETO-iroda esélytelensége vagy más egzisztenciális tényező volt-e az oka, nem tudni - Rónai Tamás megvált az intézettől, szakreferensi helyét nem töltötték be, ezt követően nem volt referense az ETO-nak, s talán azt is kijelenthetjük, képviselete sem a könyvtári szabványosításban.
Kérem, ne tekintsék személyem szerénytelen előtérbe állításának, ha jelzem, ettől az időtől kezdve, de hangsúlyozottan adatbázis-kezelési szinten kerültem kapcsolatba az ETO sorsával. Akkor, 1996-ban kézenfekvő volt, hogy az ETO-gondozásra létrejött UDC Consortium munkamódszeréhez igazodva, ahol is egy ún. MRF-fájlba írták át a nemzeti kiadások alapján összeállított, teljesnek tekintett szakrendi táblázatokat, a magyar ETO-t is adatbázisba kellett rögzíteni.
Pályáztunk, s nyertünk egymillió forintot. Ebből rekonstruáltuk az 1990-es ETO-táblázat adatbázisát (újrarögzítéssel), az adatok mozgatását megkönnyítendő vásároltunk egy mai szemmel nézve szerény teljesítményű notebookot (30 megabájt winchester, 8 megabájt memória), megvásároltuk az 1997-es, majd az 1998-as MRF-adatbázist, valamint finanszírozni tudtuk néhány évig külső munkatársi munkaszerződéssel a honosítási munkát, ami sajnos, elég lassan haladt. Ez utóbbinak nemcsak az szolgált magyarázatául, hogy a magyar kiadásban nem szereplő jelzetek szöveganyagát fordítani kellett angolból, hanem az is, hogy a magyar ETO-fejlesztés hagyományai szerint a honosítás némi átszerkesztéssel, egyes jelzetek továbbosztásával, mások összébbhúzásával készült, ami értelemszerűen lassította a munkát.
A kialakított adatszerkezet, amely - mint említettem - a leendő papírkiadás későbbi szerkesztési munkáinak megkönnyítését szolgálva eltért a konzorcium által használttól, s a jelzethierarchiát tükrözte, de már voltak azzal közös, technikai adatokat tároló mezői:

1996 ősze és 1997 áprilisa között elkészült az adatbázis, a nyelvi alosztás nélkül, mert abban annyi volt a változás, hogy úgy tűnt, nem érdemes rögzíteni, viszont a jelzetek mellé fűztük a megmentett mutatóállományt, amelyben értékes szerkesztési munka állt. (Akkor még nem gondoltuk, hogy az eredeti adatbázishoz kell majd jelzetről-jelzetre visszanyúlnunk, amikor majd a konkordanciához a jelzetek utódait keressük, s ehhez az eredeti nyelvi alosztások kellenek majd, de utólag pótoltuk.)
A honosított, szerkesztett változaton dolgozó Barátné Hajdu Ágnes kemény munkát végzett. Az alapanyag az 1990-es adatbázis volt, ezt építgette kétablakos képernyőn a konzorciumtól megvásárolt 1997-es, majd 1998-as adatbázis angol nyelvű rekordjaiból átemeltekkel, amiket eközben magyarra fordított, és a hierarchiát, a továbbosztást is bővítette vagy szűkítette a meghonosodott szerkesztési elvek szerint.
Közben 1997 októberére a KMK összehívta az alkalmazói tanács ülését, amelynek napirendjén az ETO-fejlesztés, -honosítás kérdései és az új raktározási tábla (alap az 1977-es ETO-kiadás) álltak. A létrejött munkabizottság ténykedése révén 1999-ben megjelent az új raktározási táblázat, amelyben nem következett be lényeges változás, vagyis konzerválta az akkor harminc éve kövült állapotot, hogy az ETO és a szakrendi raktározás közel sincsenek szinkronban.
Természetesnek kell elfogadnunk, hogy a munka lassan haladt, a pénz is elfogyott. Újra pályáztunk, s jó ajánlóink voltak: Babiczky Béla tanár úr, aki változatlan lelkesedéssel állt a hazai ETO-gondozás mellé, és Vajda Erik, aki még ekkor is kardoskodott az ETO-iroda létrehozása mellett, és hivatalos támogató szakvéleménye mellé egy magánajánlást is mellékelt (1998. február 2.) Ennek lényege, hogy

- a honosítás nem lehet egy ember feladata, ehhez szélesebb körű szakmai munkabizottságra van szükség,
- az MRF adatbázist azzal teljesen megegyező hiteles magyar ETO-adatbázisként kell létrehozni és hozzáférhetővé tenni,
- végül pedig az ennél részletesebb felosztásokat használók által létrehozott jelzeteket begyűjtve és a hivataloshoz illesztve lehetne egy mélyebb szakozás mindenki által hozzáférhető adatbázisát is ki kellene alakítani.

Pályázatunkat nem fogadták el, támogatás később sem érkezett. Pénz híján a munka tétován haladt tovább, majd leállt. Barátné Hajdu Ágnes keze alól kikerült egy (kéziratban maradt) módszertani füzet.
A felvetődött súlyos szakmai kérdésekre 1999 novemberében magától a szakmától akartunk választ kapni, mégpedig a könyvtárosok levelezőlistáján, a Katalisten (a kor akkori szintjének megfelelően ékezetek nélküli levélben), ennek egyetlen témája: Kell-e az ETO gepi adatbazisa?

A kérdésre néhány, az ETO-t ellenző, ám sokkal több, a további munkára bátorító levél érkezett a listára, közülük Ungváry Rudolf hosszú elemzéséből egy immár klasszikussá vált idézetet másolok ide: "Az ETO szép. Szép, mint minden, ami szervesen, emberek ezreinek hozzáértő, évszázados közreműködésével született. Az ETO mára a magyar szakmai kultúra közkincse lett. Az évezred első évtizedében fog eldőlni, hogy a jelenlegi igazgatás hogyan vonul be a magyar kultúrtörténetbe: mint akik elpocsékoltak vagy megmentettek valamit."
A vélemények szerkesztett változata megjelent a 3K-ban, (Könyv, Könyvtár, Könyvtáros, 2000. 3. sz., 23-40. p.), ennek pozitív záradéka volt: 2000. február 18-án a nemzeti könyvtár főigazgatója, Monok István az ETO-korszerűsítésben részt vevő munkatársakkal folytatott munkamegbeszélésen arra tett ígéretet, hogy az OSZK saját költségvetéséből fedezi a munka 2000 szeptemberére várható befejezésének, az MRF-adatbázis-frissítés előfizetésének és az 1999-2000. évi változások december végéig befejeződő átvezetésének költségeit.
A határidő teljesítésére, sajnos, nem látszott esély, ami azt bizonyította, hogy ez tényleg nem lehet egyszemélyes feladat...
Közben a nevet változtatott intézet (KMK-ból Könyvtári Intézet lett) viszonylag rövid idő alatt második vezetőváltásán esett túl. Az új igazgató, Dippold Péter is elővette az ETO ügyét. Arra a megállapodásra jutottunk, hogy Vajda Erik javaslatát felélesztve új alapokra helyezzük a honosítás elvét. Bármily fájdalmas volt is elveszíteni a közel három évnyi munkát, amellyel az 1977-1998-as MRF alapján átszerkesztésekkel az 58-as osztály végéig sikerült aktualizálni a jelzetállományt, 2000 nyarán fontos döntés született.
Áttekintve az ETO-honosítás készültségi szintjét, a Könyvtári Intézet akkori vezetősége meglepő döntést hozott. Időlegesen leállíttatta az átvezetési munkákat azzal, hogy új finanszírozási forrás bevonása után az ne átszerkesztéssel, hanem az eredeti konzorciumi adatbázis teljes jelzettartományának változtatás nélküli átvételével és fordításával készüljön. A döntés hátterében az állt, hogy egyértelművé vált: az "egyszerű" honosítás szintű ETO-gondozás finanszírozása sem lesz könnyen megoldható a későbbiekben, ráadásul az átszerkesztés sajátosan egyedivé teszi a magyar ETO-t, a konzorciumi változások átvétele viszont nem igényli rendszeresen szakterületi szakértők bevonását. Az ETO szerkezetében bekövetkezett nagy arányú változásokhoz képest a magyar ETO állapota nem ígérte a gyors befejezést, miközben kiderült, 2000-ben is további tetemes módosulás történt az alapnak tekintett UDC MRF adatbázisban.
Nem szeretném az ezt követő, az ETO-kötetek megjelenéséig, vagyis 2006 májusáig tartó időszakot évek szerint, legfeljebb a munkamenet tagolásában felidézni.
Első lépés volt, hogy folytatásként az 59-es osztálytól a táblázat végéig készüljön el az MRF-adatbázishoz igazítás a fogalom-meghatározás szintjéig.
Az OSZK támogatást kapott a (tulajdonképpen nemzeti) tezaurusz létrehozásához, s ebben az egyik nagyon fontos, a tartalmi feltárás eszköztárát kiemelkedően gazdagító döntés is benne volt: a lexikai egységek mellé kerüljön be az ETO-jelzet és ennek minden szerkesztett mutatóeleme. Az 1990-es KMK-OMIKK kiadásából megmentett és használhatóvá tett, értékes szerkesztési munkát őrző mutatókat időközben hozzáfűztük a jelzetek rekordjaihoz. Egészen természetes, hogy az alapadatbázisban sem tartozott valamennyi jelzethez mutató, hiszen ennek nem célja minden jelzet tükröztetése, az újonnan beemelt jelzetekhez meg nyilvánvalóan nem készültek ilyenek, hiszen csak egyetlen mezőt fordítottunk ebben a "menetben". Mindenesetre jótékony volt a pályázati határidő, sikerült is teljesíteni, és nem okozott gondot, hogy a mutatók helyett akkor a lefordított jelzetfeloldási mezőket adtuk.
A következő lépésként a 2000. évi MRF-adatbázist fűztük hozzá ETO-adatbázisunkhoz, aminek következtében kiestek belőle a már nem érvényes jelzetek és beépült számos új.
Összehasonlításul: az 1990-es jelzetmennyiség 29 766 volt, a 2000. évivel ez a szám 62 056-ra nőtt. A rekordokat ez időtől kezdve kétnyelvűként kezeltük, s ma is kétnyelvűek. A rekordszerkezetben a mezőnév utáni a szám a mezőazonosító, köztük az esetleges almező-azonosítókkal, a második a definiált maximális hosszúság, aminek a Winisisben már nincs oly nagy jelentősége, a harmadikban a 0 azt jelenti, hogy betű és szám is lehet, az egyes (mint a jelzet) csak szám, a negyedik, hogy ismételhető-e, ha 0: nem, ha 1: igen.

A feladat pedig a további adatbázismezők (alkalmazási példák, magyarázatok stb.) lefordítása volt. Ez több menetben zajlott.
A fordítások nagy részét ugyanaz a (megbízható helyről ajánlott) szakfordító-szakozó könyvtáros házaspár készítette, ugyanők a megnevezés mezőt is fordították.
Ezt követően szakterületekre bontva könyvtári szakemberek vették gondozásba a rekordokat, majd a lektorálás következett.
Minden munkafolyamat a számítógépes adatbázisban zajlott.
Igazi távmunka volt ez! Egyeztető megbeszéléssel indult, ahol a szándék szerint minden apró részletre kiterjedő írásos útmutatót, egy Winisis programot a teljes ETO-MRF összefésült adatbázissal kaptak kézhez a külső munkatársak, hogy ne csak vállalt szakterületüket, hanem a teljes rendszert lássák. Az elektronikus levelezés meg olykor este 11 körüli telefonok voltak kommunikációs csatornáink. Mindez a szerepvállalás személyességét is jelezte.
A kész munkák szeletenként érkeztek vissza, ezekből épült fel újra az adatbázis, immár a honosított magyar ETO-adatbázisként (miközben persze voltak apró izgalmak elveszettnek vagy többletnek látszó jelzetrekordok miatt).
Nem tudom, valaha is volt-e rá példa, hogy a különböző szakok gondozásába az egyes területeknek a szakmában dolgozó szakértőit vonták volna be, most törekvés volt, hogy a könyvtáros munkatársak úgy vállalják el a területek gondozását, hogy ha szükségét érzik, maguk vonnak be ilyen szakembereket.
Az első forduló tehát a jelzetrekordok minden szöveges mezőjének fordítása volt.
A másodikban (miközben eltelt némi idő, hiszen pénzügyi forrást kellett találni a finanszírozásra, s ezt végül a Könyvtári Intézet saját lehetőségeinek átcsoportosításával oldotta meg) ezek lektorálása történt meg, lehetőség szerint úgy, hogy senki se önmagát ellenőrizze.
A harmadik fázis a már véglegesnek tekinthető adatbázisból a nyomtatott kimenet volt a kiadványszerkesztés számára. A kiadás előtti utolsó munkamenet tehát a korrektúra volt, lett volna, ha bizonyos szakterületeken nem ugrott volna vissza a lektorálás, vagy hogy azt ne mondjuk, a jelzetstruktúra újraszerkesztésének szintjére.
Az adatbázisból kinyert, megjelenítendő jelzetelemek kiadványba szerkesztésére a Könyvtári Intézet a szegedi Scriptum Informatika Rt.-vel kötött szerződést. Ez a cég számos saját fejlesztésű szövegellenőrzőt is "bevetett" a nyers szöveganyag szűrésére. A nyomdai kéziratba ennek ellenére és minden korábbi gondos ellenőrzés dacára a korrektúra során nagyon sok javítás került, ami nem fért bele a céggel kötött szerződés anyagi keretébe, ezért a nyomdai előkészítés befejező munkálataira és a mutató teljes tördelésére, nyomdai előkészítésére a Könyvtári Intézetben került sor - könyvtáros, legalábbis a korrektúra átvezetésében megfizethető külső munkatársak bevonásával.

*

Mint ennek a tíz évnyi, 1996-2006 közötti időszaknak az ETO-gondozásban akarva-akaratlanul (igazán belecsöppenve) szerepet vállalt "vezénylő" szereplője megköszönöm "külső munkatársaim" lelkes közreműködését, támogatását, tanácsait. Sokan közülük a feladatot sokszorosan túlteljesítve igyekeztek a legjobb megoldásokat megtalálni, s azt sem akarom elhallgatni, néhányan szakmai múltjukhoz, tekintélyükhöz képest bizony nemcsak felületesek voltak, de kifejezetten gyengén teljesítettek, amint a biztonsági okból beépített többszörös ellenőrzés ezt bizonyította.
Köszönöm mindenkori vezetőimnek is az elnéző türelmet és bátorítást, amellyel a sokszor kilátástalan helyzetekben mellettem álltak.

*

A 62 056 jelzet táblázati része két kötetben, 843+554 oldalon, mutatója 843 oldalon jelent meg 2006 májusának végén.
Az ETO nem szabvány. A teljes kiadás füzeteit mint szabványokat a Szabványügyi Hivatal 2001. október 1-jei hatállyal visszavonta, az 1990-es ETO-t pedig eleve szabványmegjelölés nélkül adták ki.
Az új kiadás a UDC Consortium engedélyével és publikációs számával jelent meg. Mint egy szakma közmegegyezésen alapuló osztályozó rendszere mégis szakmai szabványnak tekintendő.
A magyar változatban közreműködők és a közreadó tisztában vannak azzal, hogy az elvégzett munka minden igyekezetük ellenére sem lehet hiba nélküli. Noha kívánatos lett volna, lehetetlen volt ezzel egy időben közreadni a konkordanciajegyzéket, amelynek megjelentetése a nagy tömegű változás miatt rendkívül fontos és sürgős. "Előlegként" a táblázati részben minden új jelzet után Új jelzet! Bevezetés: ... megjegyzés jelzi, ha a jelzet új, és megadja a bevezetés, illetve az utolsó módosítás dátumát is. A lázas munka közben nem tűnt fel, mert nem volt idő az ellenőrzésére, ezek gyakran fals adatok. Sok így jelzett ETO-szám ugyanis se nem új, se nem módosított a mi 1990-es kiadásunkhoz képest, hiszen ezeket változtatás nélkül tőlünk vették át a nemzetközi kiadásba. Erre pedig legyünk büszkék.
A konkordanciajegyzék (sajnálatosan még mindig) készülőben van. Elveiről, szempontjairól, a minél inkább automatizálható átjelzetelési lehetőségekről a folytatásban olvashatnak majd a következő számban.


Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2008. március Fejős László: Adalékok az ETO új kiadásához és konkordanciájához

2009. június 9., kedd

Akire emlékezünk: Mártyán Gyula

Mártyán Gyula
(1932–2002)

Nem közhely, hanem igazság, ha azt mondjuk, hogy mindenkinek, aki ismerte, hiányozni fog a hazai könyvtári életben. Mindenkinek, aki szorosabban együtt dolgozott vele, aki tanítványa volt, vagy aki egyszerűen csak egy munkahelyen belüli kollégája, esetleg ismerőse volt. Hiányozni fog kedvessége, humora, érzékenysége, segítőkész lénye. Hiányozni fog a szakmának is mindaz, amit akár az osztályozás általa annyira szeretett területén tett, akár a módszertani munkában, különösen pedig az oktatásban, tanárként és szervezőként egyaránt. Nehéz elképzelni, hogy nem látjuk többé mosolyát, nem látjuk, nem érezzük emberi érdeklődését, de az is alig hihető, hogy haragosnak, megbántottnak sem látjuk (igaz ugyan, hogy – a valamilyen értetlenség vagy hiba miatti – sérelem általában nem sokáig tartott).
Mártyán Gyula munkáscsaládból származott, de felcseperedésétől kezdve tovább akart tanulni. A felvételi eljárás akkori rendjének szeszélye sodorta a bölcsészkar könyvtár szakára, de későbbi életútját ismerve mind neki, mind szakmájának jó szolgálatot tett ez a szeszély.
1956-ban szerzett oklevelet, és a Dunakeszi MÁV Járműjavító szakszervezeti könyvtárába került, de innen hamarosan, 1957-ben az – akkori nevén – Országos Műszaki Könyvtárba ment át. Itt – és ez egy hosszan tartó szakmai szerelem kezdete – osztályozó lett, kitűnő kollégák (mint Hollós Miklós és Orosz Gábor) társaságában. 1961-ben a Művelődési Minisztérium Könyvtári Osztályára helyezték, de nem nagyon kedvelte a minisztériumi munkát, ezért amint tehette, visszatért a szakkönyvtári környezetbe: 1963-tól 1968-ig az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központban dolgozott, feldolgozási és ezen belül ismét osztályozási területen. Erre az időszakra esik, hogy – az úttörő őskorban – elvégzett egy, a gépi lyukkártyatechnika könyvtári és szaktájékoztatási célokra való használatával foglalkozó tanfolyamot.
1968 májusa azonban már ismét első szakkönyvtári munkahelyén és egyben utolsó munkahelyén, az Országos Műszaki Könyvtár és Dokumentációs Központban találja, ahol a nem sokkal korábban létrejött Országos Kutatásnyilvántartásban dolgozott, ismét osztályozóként. Ebben az időben Lázár Péter már bevonta az Egyetemes Tizedes Osztályozás magyar nyelvű teljes kiadása és a Kiegészítések és Módosítások az ETO-hoz megjelentetésének előkészítő munkáiba, amit mindvégig eredményesen végzett. Az Országos Kutatásnyilvántartásból rövidesen a Fejlesztési és Szervezési Igazgatósághoz került, annak módszertani osztályára. Időközben tanítani is kezdett a szép emlékű két és fél éves műszaki könyvtáros-képző szaktanfolyamon, ahol kezdetben könyvtártant és osztályozást, utóbb csak osztályozást tanított. A Fejlesztési és Szervezési Igazgatóságon egy idő után a könyvtárosképzés szervezési feladatait is átvette, és ezt a feladatkört – tehát az oktatást és annak szervezését – az oktatási követelmények változásai során létrejött különböző tanfolyamtípusok idején megtartotta.
Megviselte az (ekkor már jó ideje Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár nevet viselő) OMIKK beolvasztása a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Könyvtárába és Tájékoztatási Központjába, és az, hogy ezzel az általa szervezett képzés elvesztette jól kiépült bázisát. Mégsem adta fel, és megszervezte, sőt meg is indította a könyvtári asszisztensképzés – az Ő életében sajnos utolsó – tanfolyamát a volt OMIKK Gyorskocsi utcai épületében. Megindulását még megérhette, de ezután hirtelen vége szakadt szakmai pályafutásának és életének.
Lelkesedni tudó ember volt. Ezzel együtt járt, hogy érzékeny ember is volt, nagyon rossz néven tudta venni, ha valaki személyesen, különösen pedig, ha munkájában megbántotta. Ugyanakkor nem volt haragtartó, egy jóízű kacagással napirendre tudott térni a korábban neheztelését kiváltó tettek vagy állítások felett.
Vidám ember volt. Szűkebb és bővebb környezetében ismert volt, mint valamiféle „viccforrás”, amihez még hozzájárult, hogy a vicceket egyéni ízzel mondta el, és hatalmasakat tudott hahotázni, ha – ami ritka eset volt – valaki a társaságban olyan (persze jó) viccel állt elő, amit (ritka eset volt) nem ismert.
Fogékony lelkületű ember is volt. Ezt példázza – nem nagyszámú – verse is, amelyekből feltárul lelkivilága, gondolkodásmódja és – nem utolsósorban – tehetsége is.

Lejegyezte: Vajda Erik

Forrás: TMT 49. évfolyam (2002) 4. szám
(Megjelent a Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2002. áprilisi számában is.)

Akire emlékezünk: Babiczky Béla

BABICZKY Béla (1919-2004)


In memoriam ...
BABICZKY Béla (1919-2004)


„Isten gondol öröktől fogva téged, elméjében léted, mint szikla áll. Mi
ehhez mérve habfodornyi élted? és mit változtat rajta a halál?”
(Weöres Sándor: Prae-existentia)

Megrendülten vesszük tudomásul, hogy ismét elveszítettük a könyvtárosképzés meghatározó alakjainak egyikét: 2004. március 18-án elhunyt Babiczky Béla, az ELTE Könyvtártudományi Tanszékének nyugalmazott oktatója. Pedig mennyire közelinek tűnik az időpont, amikor a tanszéken bensőséges ünnepségen köszönthettük 80. születésnapján, amikor az egyetemi könyvtárosképzés megalakulásának ötvenéves évfordulóján személyes hangvételű visszaemlékezéseit hallgathattuk, amikor kézbe vehettük egyik legkedvesebb tanítványával, Barátné Hajdu Ágnessel közösen írt új tankönyvét.
Babiczky Béla a dunabogdányi elemi iskolai tanulmányok elvégzése és az 1937-ben az esztergomi bencés gimnáziumban letett érettségi vizsga után iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkarának magyar-német-művészettörténet szakára. Tanárai között volt Horváth János, Alszeghy Zsolt és Galamb Sándor (magyar irodalom), Zsirai Miklós és Pais Dezső (magyar nyelvészet), Schwartz Elemér, Thienemann Tivadar és Pukánszky Béla (német), Hekler Antal és Gerevich Tibor (művészettörténet). A magyar irodalomtörténeti szeminárium tanárával, Keresztury Dezsővel a tanár-diák viszonynál mélyebb, a barátihoz közelítő kapcsolata alakult ki: a szemináriumok után a Pester Lloyd szerkesztőségéig tartó sétáikon a magyar irodalom története volt az állandó téma. Galamb Sándor drámatörténeti előadásainak hatására és nem utolsó sorban személyes támogatásával, még egyetemi tanulmányai végzése idején jutott be az Országos Filmegyesület Filmiskolájába, ennek eredményeképpen 1941 júniusában kézhez
kaphatta színészi-rendezői diplomáját. 1941–42-ben összesen kilenc filmben, közöttük a Sárga rózsa és a Tavaszi szonáta elkészítésében működött közre rendezőasszisztensként, a színházi területen pedig egy Az ember tragédiája-előadás és egy Huszka-operett segédrendezői feladatait látta el. Az 1942–43-as tanévben olaszországi ösztöndíjat kapott a római Filmfőiskolára, ott filmoperatőri és laboratóriumi szakot hallgatott. Olvasmányélményeit a jól válogatott családi könyvtár könyvei és kortárs irodalmi folyóiratai – Nyugat, Új Idők, Toll – mellett az egyetemi évek alatti könyvtári búvárkodások gazdagították, rendszeres látogatója volt az Egyetemi Könyvtárnak és az egyetemi irodalomtörténeti tanszék könyvtárának. Az egyetemi abszolutórium 1941-es megszerzése után szakdolgozatának témáját 1946 júniusában megvédett doktori disszertációjában folytatta: Rozsnyai Kálmánné Dapsy Gizella költői munkásságának bemutatására vállalkozott. A második világháború és a hadifogság után a Magyar Szovjet Művelődési Társaságnál helyezkedett el a kulturális osztály vezetőjeként. Szabadegyetemet szervezett természettudományi, irodalomtörténeti és művészeti előadások sorából, az elhangzottak alapján könyvsorozatot szerkesztett, könyvkiállítást rendezett.
Kapcsolata a könyvtári munkával akkor kezdődött, amikor Zalai Zoltán meghívására az Országos Könyvtári Központ (OKK) munkatársa lett. Első feladata a Könyvforgalmi és Bibliográfiai Központtól örökölt könyvállomány válogatása volt, ezzel komoly szerepet játszott a KMK szakkönyvtári alapgyűjteményének kialakításában. E munka során mélyült el először az idegen nyelvű anyag szakozásában, osztályozásában: minden bizonnyal itt alapozta meg az ETO-val
való, később aztán egész életre szólóvá előlépett kapcsolatát. A könyvtárosi végzettség megszerzése érdekében munka mellett vett részt az OKK által szervezett három hónapos könyvtárosképző tanfolyamok egyikén. A tanfolyamon olyan könyvtári szakemberek – Haraszthy Gyula, Waldapfel Eszter, Kőhalmi Béla és mások – tanították, akik nem sokkal később kollégái lettek az egyetemi könyvtár tanszéken. A későbbiekben a tanfolyami előadások anyagának sajtó alá rendezésében és kiadásában vállalt komoly szerepet. Az OKK munkatársaként Borsa Gedeonnal, Dörnyei Sándorral és Reményi Erzsébettel az államosítás alá eső szerzetesi könyvtárak állományának válogatásában és az értékek néha igen kalandos körülmények közötti mentésében is részt vett. 1952-ben, amikor az OKK működését rendeleti úton megszüntették, az intézmény utolsó igazgatója, Waldapfel Eszter arról tájékoztatta a munkát és állást kereső Babiczkyt, hogy az ELTE bölcsészkarának keretei között akkor néhány éve már működő Könyvtártudományi Tanszék vezetője, Varjas Béla oktatói feladatokra keres
munkatársakat.
Így kapcsolódott össze 1952 szeptemberétől Babiczky Béla tevékenysége az egyetemi szintű könyvtárosképzéssel – és tartott egészen nyugdíjba vonulásáig, sőt: szinte halála pillanatáig. A felfelé lépegetés az egyetemi oktatói státuszok ranglétráján a tanítás mellett nagyon hamar egyetemi jegyzetek megírását, összeállítását is magával hozta. A sor a Felsőoktatási Jegyzetellátó Vállalatnál 1953-ban és 1954-ben megjelentett, a magyar könyvtárügy szervezetét bemutató két kötettel kezdődött, folytatódott a Bibliográfia című, többkötetes összeállítással és a reprográfia könyvtári alkalmazásáról szóló jegyzettel, majd kiteljesedett a Bevezetés a könyvtári osztályozás elméletébe és gyakorlatába című tankönyvvel és a hozzákapcsolt szöveggyűjteménnyel az osztályozás és indexelés kérdéseinek tanulmányozásához. Ez utóbbi tankönyv érett meg arra a
kilencvenes évek végén, hogy – TEMPUS pályázat adta keretek között – alaposan átdolgozott, módosított, az azóta eltelt időszaknak az osztályozáselmélet területén elért új eredményeit is bemutató friss egyetemi tankönyv szülessen: így jelenhetett meg a fentebb már említett munka, amely a Bevezetés az információkereső nyelvek elméletébe és gyakorlatába címet viseli. Babiczky Béla oktatói munkája mellett kétszer kapott tanszékvezetői megbízatást. Először, egyelőre még nem hivatalosan akkor, amikor az 1950-es évek közepén az egyetemi oktatási reform következtében Szauder József, majd később Nagy Miklós más tanszékek vezetőiként csak néha értek rá foglalkozni a pótlólag rájuk bízott Könyvtártudományi Tanszékkel, így tehát Babiczky Béla végezte a vezetői munka gyakorlati részét az előadók meghívásától kezdve a tantervek kialakításán keresztül az órarendek összeállításáig. Második, hivatalos tanszékvezetői megbízása 1978 és 1980 közé esett, ekkorra hozta meg gyümölcsét igazán az a mintegy két évtizedes oktatásszervezői munka, amelynek szintén aktív résztvevője volt: az 1960. évi oktatási reform után az 1961–62-es tanévtől kezdve beindult az esti és a levelező könyvtárosképzés (eleinte kísérleti tantervek alapján); 1961-ben tanterv és vizsgarend készült a hároméves kiegészítő szakra jelentkező, más egyetemi diplomával már rendelkező könyvtárosok számára; az 1963–64. és az 1964–65. tanévekben egyéves felsőfokú dokumentációs tanfolyamokra került sor a tanszéken; az esti tagozat helyett 1971-ben kétéves kiegészítő szak indult; és 1974-től – négy éven át tartó, szomorú, B-szakká minősített időszak után – az egyetemi könyvtárosképzés újra ötévessé és kétszakossá alakult. Komoly szerepe volt abban is, hogy az ELTE bölcsészettudományi és természettudományi kara az 1970-es évek végétől gyorsan gyümölcsözővé váló együttműködésbe fogott, ez megteremtette a TTK-s szakokra való áthallgatás lehetőségét, a magyarral és a történelemmel való szakpárosítás matematikával, fizikával, földrajzzal bővült.
A tanszékhez kötötte, ugyanakkor szélesebb körű kapcsolatainak kialakítását is jelentette az ETO magyarországi kiadásainak elő- és elkészítése érdekében Veredy Gyulával, Haraszthy Gyulával és Sebestyén Gézával együtt végzett munkája, amely FID-tagságának köszönhetően nem csak a KGST-országok, de a hágai központon keresztül Nyugat-Európa felé is megnyitotta a könyvtáros szakma határait.
Jómagam egyetemi hallgatóként találkoztam először a Tanár úrral: az ETO-ról szóló előadásai, a szakozási gyakorlatok során (és bizony, bizony: néha a hadifogság szomorú emlékeit hallgatva) sokat tanultunk tőle könyvtárakról, könyvtárosságról – egyáltalán emberi tartásról, emberségről, emberségből. Mély alázattal viszonyult az ETO igazán nem népszerű, nem könnyen elsajátítható
témaköréhez, ezt valamennyien tiszteltük még akkor is, ha nem lettünk mindannyian az ETO lelkes rajongói. Igazi pedagógusként volt képes átadni, közvetíteni saját, sok-sok év alatt összegyűlt tudását, szakmai hozzáértését. Mindig kíváncsian néztünk körül órái előtt és után abban a tanteremben, amely a Néprajz tanszék termei közé ékelődve és egy kicsit ‘elhatárolva’ a tanszék többi szobájától a szakozási gyakorlat „fellegvára” volt (nagyon vigyázott a nem túl nagy példányszámban beszerzett ETO-táblázatra...), és ő szívesen és szerényen válaszolt is kíváncsi kérdéseinkre: itt őrizte ugyanis mindazt a reprográfiai és fototechnikai eszközt, gépet és szerkezetet, amelyeket korábban használt. Később is, amikor már könyvtárosként dolgoztam a tanszéken, gyakran tűnt fel apró alakja a folyosón. Soha nem mulasztotta el megkérdezni – és aztán elkérni, áttekinteni –, megérkezett-e a soron következő FID-hírlevél a legújabb ETO-módosításokkal és állandóan komoly, nagyívű, de sajnos, teljességében soha meg nem valósult terveket szőtt arról, hogyan gazdagíthatná az otthonában összegyűlt szakirodalommal a tanszéki könyvtárat. Néhány éven keresztül aztán kollégájának is mondhattam magam, ahányszor csak a tanszéken járt (az utolsó évekre ezek az alkalmak megritkultak), mindig kedvesen érdeklődött életem, szakmai lépéseim felől. Megtisztelt azzal, hogy a tanszék megalakulásának ötvenedik évfordulója kapcsán rendezett ünnepségen elmondott beszédének szövegét papírra vethessem: sokat tanultam tőle abban a néhány hétben, amíg együtt dolgoztunk. E beszédéből szeretnék befejezésként egy gondolatot idézni, nem utolsósorban annak bizonyítására, szellemileg mennyire friss volt még nyolcvanas éveiben járva is, gondolkodásmódja mennyire modern és hagyományőrző volt egyszerre – és mennyire a szívén viselte a könyvtárosképzés sorsát: beszéde zárószavában azt kívánta, hogy a könyvtárosképzésben maradjon meg továbbra is a filosz tudományok tanárainak és hallgatóinak legújabban kialakult érdeklődése a modern technika és az informatika tudománya iránt, ugyanakkor tanár és hallgató
egyaránt munkálkodjon azon, hogy e modernség összeegyeztethető legyen a humánus értékek megőrzésével.
Lejegyezte: Hangodi Ágnes
Országos Széchényi Könyvtár

Forrás: Könyvtári Figyelő 50. évfolyam 2004. 2.szám

Fejős László: Kell-e még az ETO? (Záradék)

A szakmai vita kezdeményezői köszönik az elmélyült hozzászólásokat, amelyek
megerősítik őket eredeti hitükben: az ETO-ban rejlő rendszerező elvet nemcsak
átörökíteni, de folyamatosan frissíteni, gyarapítani kell, s ehhez minden
szükséges eszközt, lehetőséget meg kell keresni és találni is.
Záradék: 2000. február 18-án a nemzeti könyvtár főigazgatója, dr. Monok István az ETO-korszerűsítésben részt vevő munkatársakkal folytatott munkamegbeszélésen arra tett ígéretet, hogy az OSZK saját költségvetéséből fedezi a munka 2000 szeptemberére várható befejezésének, az MRF-adatbázisfrissítés előfizetésének és az 1999–2000. évi változások december végéig befejeződő átvezetésének költségeit.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Ungváry Rudolf: "a magyar ETO tönkre fog menni"

Az ETO szükségessége
1. A magyarországi ETO néhány ember személyes teljesítményének köszönhetően lett olyan, amilyen: nemzetközi szinten is az elsők közé tartozó nemzeti változat. Köszönhette ezt az idők kezdetén Szabó Ervinnek [1877-1918]. Amikor 1895-ben a belga Paul Otlet és Henry LaFontaine kezdeményezésére alakították át Dewey tizedes osztályozását Egyetemes Tizedes Osztályozássá, akkor ebben a kezdeményezésben az univerzális, nemzetközi eszmények mellett volt valami
megváltó – a dokumentáció szakterületét megváltó – igyekezet és reménység. Nem véletlen, hogy a baloldali "megváltásban" reménykedő Szabó Ervin annyira értékelte ezt a kezdeményezést. Ő már 1900-ban alkalmazni kezdte Dewey Tizedes Osztályozását, és alig néhány évvel az ETO első, francia kiadása után, 1912-ben bevezette a Fővárosi Könyvtárban az ETO első, magyar nemzeti változatát. (Nagy ellenlábasa, a jobboldali Gulyás Pál [1881–1963] a Cutter-féle tárgyszavas osztályozást próbálta meghonosítani 1904–1911 között, lényegesen kisebb sikerrel, s ez hosszú időre meghatározta, hogy Magyarországon nem alakult ki az
ETO-val egyenrangú tárgyszavas osztályozási kultúra.)1
A 30-as években Káplány Gézának [1880–1952] köszönhető, hogy a századelő úttörő és a magyar könyvtárügyet megtermékenyítő Szabó Ervini kezdeményezés, melyet az ország sok könyvtárában alkalmaztak már, koordináltan fejlődött tovább. Káplány, Szabóval ellentétben, konzervatív alapállásból kiindulva karolta föl az egyetemes osztályozási rendszert. Értékelvű gondolkodása számára elviselhetetlen lett volna veszni hagyni olyan fejleményt, mely széles körben elterjedt, bevált, és nemzetközileg is kibírta az összehasonlítást. Hosszú évek munkája után 1943-ban jelentette meg az első magyar nyelvű rövidített kiadást.
A Szabó Ervin nevéhez tapadó "haladó" hagyománynak köszönhetően Magyarországon Veredy Gyula [ 1897-1976] hozzáértő szellemi bábáskodásával – a 40-es évek végén, 50-es évek elején a legtöbb hazai könyvtárba bevezették az ETO-t sokkal szélesebb körben, mint a csatlós államok közül bárhol. Ez a hagyomány is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az egyetemes, valójában ízig-vérig "nyugati" kezdeményezést megóvhatták attól, hogy helyette marxista alapon, a szovjet
"tapasztalatok" nyomán valamilyen "haladóbb" átfogó osztályozási rendszerrel próbáljanak kísérletezni (ahogy ez pl. a Szovjetunióban már a 30-as években a háború után pedig az NDK-ban történt).
Az 50-es évek végétől a 70-es évek végéig Lázár Péternek [1915-1982] köszönhető az újabb, talán minden addiginál erőteljesebb fellendülés az ETO magyarországi történetében. Lázár Péter az Országos Műszaki Könyvtár igazgatójaként és a könyvtárosok szövetségének vezetőjeként úgy próbált kitörni az 56-os forradalmat követően bedeszkázott égboltú országból, hogy meggyőzte a miniszteriális szakmai irányítást az ETO jelentőségéről, és kierőszakolta a FID-hez való hivatalos csatlakozást a hozzá szükséges állami fejlesztési pénzekkel együtt. Megalakította a FID Magyar Nemzeti Bizottságát, amely ettől fogva a kiadásokat gondozta. Lázár Péter szervezésében és az intézményesített, költségvetésből támogatott fejlesztési környezetben nagy és összehangolt munkát végeztek mindazok, akik az ETO magyarországi teljes és középkiadásának készítésében évtizedeken keresztül részt vettek. A színvonalas szerkesztési munkák végrehajtása és megkövetelése többek között Veredy Gyulának és Babiczky Bélának [1919–] köszönhető; utóbbi lényegében egész munkáságát az ETO magyar nemzeti változatának szentelte.
Történeti kronológia
1873 Melvil Dewey kidolgozza tizedes osztályozását.
1876 Dewey tizedes osztályozási rendszerének 1. kiadása: "Classification and subject index...".
1885 Dewey tizedes osztályozási rendszerének második kiadása: "Decimal classification and relative index for libraries…"
1893 Az első nemzetközi bibliográfiai kongresszus Brüsszelben, melyen Otlet és LaFontaine játsszák a főszerepet.
1895 A második nemzetközi bibliográfiai kongresszus Brüsszelben. Az ETO kidolgozásának kezdete. A modern dokumentáció kezdete.
1900 Szabó Ervin a budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárában be- vezeti Dewey Tizedes Osztályozási rendszerét.
1902 A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara könyvtárának szakkatalógusa tizedes rendszerben jelenik meg.
1904–1911 Gulyás Pál bevezeti a tárgyszavas osztályozást.
1905 Az ETO első (francia nyelvű) kiadása.
1912 Szabó Ervin kiadja a Fővárosi Könyvtár számára átdolgozott tizedes osztályozását.
1913 Máday István ETO-reform javaslata a Zentralblatt für Bibliothekswesenben.
1916 A Kereskedelmi Múzeum könyvtárában bevezetik az ETO-t.
1923 A Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet könyvtárában (az OMKDK és az OMIKK elődjében) bevezetik az ETO-t.
1927–1933 Az ETO második nemzetközi kiadása: "Classification Décimale Universelle").
1934–1953 Az ETO 3. (német nyelvű) nemzetközi teljes kiadása az NSZK-ban.
1936 A Széchényi Könyvtárban bevezetik az ETO-t.
1937 A Nemzetközi Bibliográfiai Intézet átalakul Nemzetközi Dokumentációs Szövetséggé (Fédération Internationale de Documentation; FID).
1938 Az ETO ideológiai jellegű átdolgozása a Szovjetunióban a tömeg- könyvtárak számára.
1943 Káplány Géza magyar nyelvű rövidített ETO-kiadása.
1949 A FID megkezdi az ETO fejlesztésével összefüggő változások rendszeres közzétételét ("Extensions and Corrections to the UDC").
1949-1950 Az ETO általános bevezetése a magyarországi könyvtárakban.
1950–1955 Az ETO magyar nyelvű rövidített táblázatainak évenkénti kiadása sokszorosított formában.
1958 Az ETO magyar nyelvű rövidített kiadása nyomtatott formában Lázár Péter szervezésében, Babiczky Béla szakmai irányításával.
1966 Megjelenik az ETO első hivatalos magyar nyelvű rövidített kiadása.
1968 Az ETO-t 110 000 könyvtárban használják a világon. A FID kiadja az ETO-táblázatok kiadásának és az ETO revíziójának új szabályzatát.
1968-1972 42 kötetben megjelenik magyar nyelven az ETO jórészt teljes kiadása Babiczky Béla szakmai irányításával, Lázár Péter szervezésében.
1978 Újra megjelenik – 6000 példányban – az ETO magyar nyelvű rövidített kiadása.
1979–1991 Az ETO hivatalos magyar nyelvű rövidített kiadásának újabb utánnyomása.
1979–1986 Az ETO teljes magyar kiadásának további, befejező kötetei jelennek meg.
1982 Megszűnik az ETO FID által működtetett fejlesztési rendszere. A fejlesztést a Hágában megalakult UDC Consortium veszi át profit alapon.
1983–1990 Magyarországon megszűnik az ETO intézményes fejlesztése.
1991 Az ETO hivatalos magyar nyelvű rövidített kiadásának újabb után- nyomása. A nyomdai adatállomány az OMIKK-ban.
1993 Az OSZK az ETO támogatásának "kicsikarása" érdekében szűk körű konferenciát rendez. A Könyvtártudományi és Módszertani Központot megbízzák fejlesztési iroda létrehozásával.
1994 A Nemzeti Kulturális Alap egymillió forintos eseti támogatásával a fejlesztési iroda rövid idejű, sikertelen kísérletet tesz az ETO középkiadásának feltámasztására. Az 1991-es rövidített kiadás adatállományának jelentős részét sikerült megmenteni.
1997 Eredmény nélkül záruló alkalmazói fórum az ETO magyarországi helyzetéről.
1999–2000 A magyarországi könyvtárakban változatlanul, érdemben nem csökkenő mértékben, de minden fejlesztési támogatás híján használják az ETO-t.
3. Az ETO a szerkezete alapján monohierarchikus, a használata alapján prekoordinált, az információkereső nyelv típusa alapján mesterséges nyelven alapuló, a gyűjtőköre alapján egyetemes, a szerepe alapján pedig generalizáló (szintetikus) osztályozási rendszer. Vele szemben vannak a többnyire polihierarchikus, posztkoordinált, természetes nyelven alapuló, túlnyomórészt speciális, individualizáló (analitikus) tárgyszavas és deszkriptoros információkereső nyelvek.
A két fajta rendező rendszer nem helyettesíti egymást, hanem kiegészíti. A korszerű könyvtárakban általában együtt használnak osztályozási rendszert és információkereső nyelvet, az előbbi esetében jelentős részben az ETO-t. Mindezen az eltelt évtizedek számítástechnikai fejlődése érdemben semmit sem változtatott, sőt – nemzetközi téren – újabban tapasztalható a Tizedes Osztályozás és az ETO térnyerése2. Ez annak köszönhető, hogy számos integrált könyvtári adatbázisrendszerben kialakították a mesterséges nyelven alapuló hierarchikus osztályozási rendszert kezelni tudó modulokat. A világ összes jelentős nemzeti és nemzetközi adatcsere-formátumában kialakították az ETO, ill. a TO kezelésére alkalmas adatmezőket. Mindez az eltelt 10 év fejleménye.
4. A magyar ETO tönkre fog menni.
Magyarországon a legjobb úton vagyunk ahhoz, hogy az a közel 100 éves, a hozzáértő elmékben, az oktatásban és a könyvtárak katalógusaiban felhalmozódott szellemi érték, mely a "nemzet csinosításának" egyik jellegzetes, speciális szakmai eleme, és amely az ETO alkalmazásának kultúráján alapszik, jóvátehetetlenül megsemmisüljön. Ennek a szégyenteljes folyamatnak nincsenek anyagi okai. A nemzetközi konzorciummal való kapcsolattartás és a rendszeres karbantartás és szerkesztés költségei eltörpülnek az osztályozási rendszer hazai jelentőségéhez képest. Az ETO magyarországi lassú megsemmisülésének oka a félretájékozottság. A könyvtáros és dokumentátor szakma jelentős része a számítástechnikai kihívással birkózva, anyagilag és szakmai értelemben lelkileg nagyrészt magára hagyva súlyos szakmai önértékelési válságban van, és nem lép fel kellő határozottsággal a hazai könyvtárosság szellemi eredményeinek védelmében. Egy kisebb része éppen a legújabb számítástechnikai eredmények adaptálásával van elfoglalva; ebben megélt indokolt sikerélményei következtében érthetően nem érzékeli, milyen veszteségek fenyegetik azt a szakmát, melyet maga is művel, és amelynek állapota majd a saját sorsát is befolyásolja. Mindezek következtében nincs megfelelő, határozott információáramlás és nyomásgyakorlás az ETO védelmében a kulturális politikát befolyásoló szereplők irányában: Az így kialakuló tájékozatlanság végzetes hatással van azokon a helyeken, ahol ebben az ügyben érdemi, magas szintű döntést kellene hozni.
Ki kell mondani és képviselni kell az ETO-val kapcsolatban a következőket:
Nem igaz, hogy az ETO a számítástechnika, az automatizált adatbázis-kezelő rendszerek környezetében korszerűtlen osztályozási rendszer. Éppen ellenkezőleg: számítógépes környezetben sokkal inkább kihasználhatók a benne rejlő lehetőségek.
Nem igaz, hogy az ETO az automatikus indexeléssel, ill. a tárgyszavas és deszkriptoros információkereső nyelvekkel (a tezauruszokkal) szemben korszerűtlen rendező rendszer. Erről már csak azért sem lehet szó, mert a kétfajta rendező rendszer (a prekoordinált osztályozási rendszerek és a posztkoordináltan használandó információkereső nyelvek) a priori teljesen
különböző, egymást ellentétesen kiegészítő eszköz a tartalom feltárására.
Ugyanannyira nem játszhatók ki egymással szemben, ahogy az országúti vagy a vasúti közlekedés sem szemlélhető úgy, hogy melyik a korszerűbb. Mindkettőre elengedhetetlenül szükség van.
Nem igaz, hogy az internet és a mai, rugalmas felhasználói felületekhez szokott végfelhasználóknak idegen és alkalmatlan volna az ETO. Ez kizárólag az adatbázis-kezelő rendszeren múlik. Ellenkezőleg: a korszerű felhasználói felületen sokkal inkább felhasználóbarát módon lehet érvényesíteni az ETO könnyű és egyszerű, például természetes nyelvű, a végfelhasználó által szívesen vett kezelését.
5. Az ETO fejlesztését csak központilag lehet sikeresen megoldani. Ennek a fejlesztésnek az ETO-t nemzetközi szinten karbantartó konzorciumhoz kell szorosan kapcsolódnia.
A konzorciummal való kapcsolattartáshoz szükséges-valójában nevetségesen kis-összeget, továbbá a rendszeres karbantartáshoz és a karbantartással megbízott személy fizetéséhez szükséges ugyancsak nem nagy összeget nem folytonosan megújítandó pályázatok útján, hanem állandó, a kulturális tárca költségvetésébe beépített összeg alapján kell fedezni, mert ennek a munkának a természete ezt az állandó támogatást megköveteli.
A rendszeres karbantartáson és szerkesztésen túlmenő eseti nagyobb munkák (pl. újabb középkiadás, a teljes kiadás felújítása stb.) anyagi fedezetének előteremtésére részben pályázati, részben hosszútávon betervezett miniszteriális alapokra kell támaszkodni.
Annak érdekében, hogy erre egyáltalán kilátás nyíljék, egyrészt mindazokat, akiknek egyáltalán befolyásuk van a döntési helyzetben levő közszereplőkre, határozott és személyre szóló formában, megfelelő személyi stratégia kidolgozása alapján arra kell késztetni, hogy befolyásukat az ETO érdekében latba vessék;
ésszerű, takarékos, a tényleges munkára koncentráló munkaköri-szakmai tervet
és rendszeres költségvetést kell készíteni a nemzetközi konzorciummal való kapcsolattartás és az ETO-állomány szerkesztési-karbantartási munkáinak folyamatos megvalósítására, hogy a szakági döntéshozók meggyőzhetők legyenek a költségek központi fedezésének szükségességéről;
a nagyobb fejlesztések (kiadási munkák, teljes kiadás adatállományának összegyűjtése, nagyobb volumenű fordítási és terminológiai munkák) érdekében hosszabb távú munkatervet és költségvetést kell készíteni a lehetséges központi és pályázati források párhuzamos feltárásával.
6. Az ETO szép.
Szép, mint minden, ami szervesen, emberek ezreinek hozzáértő, évszázados közreműködésével született. Az ETO mára a magyar szakmai kultúra közkincse lett. Az évezred első évtizedében fog eldőlni, hogy a jelenlegi igazgatás hogyan vonul be a magyar kultúrtörténetbe: mint akik elpocsékoltak vagy megmentettek valamit.


Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Bánhegyi Zsolt: Hajrá ETO! Éljenek a belgák...

...mármint Otlet és La Fontaine. Osztom az előttem szólók, elsősorban Vajda Erik és Csabay Károly s nagyrészt Válas György véleményét. Jó, hogy az ETO szóba kerül végre dr. Csapó Edit és Fejős László fölvetése nyomán. Elvégre már túlvagyunk az 1895-ben alakult, az Institut International de Bibliographie-ből kinövő FID (Federation International de Documentation) első száz évén, amely 1992-ben adta át az ETO gondozását az UDC Consortiumnak (mai székhelye Hága, Hollandia).
Nemrég érkezett be az Extension and Corrections to the UDC 1999 (#21 – November 1999) c. kiadványuk, amely reményeket kelt az ETO nemzetközi támogatását illetően. Már itt leszögezem, az ETO iránti elvtelen elfogultság vádját kerülendő, hogy a több lábon állás bölcs dolog és az ETO mellett egyéb tartalmi feltárási formáknak is bőven helyük van a nap alatt. Sőt az sem kizárt, hogy ezek a segédeszközök az olvasok számára még az ETO-nál is népszerűbbek. De: egy dolog a népszerűség, más dolog a hatékonyság. Az ETO nyelvfüggetlensége ma is nagy érték, rugalmassága a generikustól a specifikusig a szélesebb fogalom–szűkebb fogalom végtelenített irányába szinte kihívóan kínálja magát.
A nyelvi alapú rendszereknél viszont régóta ismert az a klasszikus kutatási eredmény, amikor 360 diák egy dokumentumot több mint 60-féle terminussal, szóval jellemzett; ez a természetes nyelvi keresés széttartó voltát eléggé szemlélteti.Az ETO nem igazán emberbaráti külseje mögött egy verhetetlen eszköz lakozik. Ezért lenne fontos, hogy a könyvtáros erőfeszítést tegyen ennek humanizálására.
Vagy: hagyjuk az olvasókat eljátszani a szókeresés szómágiájával, ami kétséges és soványka végeredménye ellenére hatalmas sikerélményt adhat. A könyvtáros-informatikus pedig minden komolyabb keresési szeánszon dobja be magát és – az emlegetett mediátor, közvetítő szerepében – használja pl. az ETO-t. Persze az ETO-val az a baj, hogy nehéz. Az info-, edu-, és egyéb -tainment világuralma idején igazi, `pokemon` sikere csak az előre megrágott ételeknek
van. És rém sajnálatos, de az ETO sikeres használatánál mindkét oldal (könyvtáros–olvasó) bizonyos erőfeszítésére szükség van.
Pár szót szólnék arról, hogy az Akadémiai Könyvtárban a kérdés miként alakult. Magam csaknem húsz éven át végeztem az Akadémiai Könyvtár folyóiratainak szakozását egy országos szaktekintély, Darabos Pál irányításával. Ettől függetlenül (egyáltalán nem a hagyomány igézetében, hanem egyéb rendszerekben szerzett tapasztalat folytán) állítom, hogy nehéz az ETO-t pótolni, de megkockáztatom, hogy nem is kell. (Hogy kell-e a jelenlegi OPAC-ot kiegészíteni és más keresési eszközökkel felszerelni, az más kérdés. Az ALEPH-rendszerben
törzsállománynak (MTA albázis) tervezzük a tárgyszavazást is (részben az akadémiai disszertációk albázisa tartalmaz már ilyet), és talán az Egyetemi Könyvtár kitűnő tárgyszórendszere alapján ez az elképzelés meg is valósulhat.)E témával kapcsolatban említeném, hogy egy mai on-line katalógus sok mindenben pótolni tudja a tárgyszavak hiányát. A teljes körű permutáció, az indexált mezők, cím, alcím stb. bármely szavának visszakereshetősége, a kulcsszavaknak, a talpban szereplő tárgyi melléktételek stb. szavainak tételes kereshetősége gazdag visszakeresési lehetőséget nyújt magában is. Sőt, pl. az Akadémiai
Könyvtár OPAC-jában az ETO jelzetek egyes részei is kereshetők–böngészhetők a scan 'weto' illetve find 'weto...' – ETO mint kulcsszó – parancsok révén.
Emellett még 1992-ben gépbe vittük az ETO rövidített kiadását, a közepes indexet lásd és lásd honnan stb. egymásra utalással, ekvivalenciákkal. Számos új fogalom és deszkriptor beépítését ebbe a rendszerbe a szakozók lehetőség szerint folytatják. Szemben a szabad tárgyszó esetleg hosszú földönkívüliségével, egészen annak tezauruszba kerüléséig, egy ETO fogalom/jelzet pár szinte bevitelkor azonnal a rendszer részéve válik.Amikor a Rutgers Egyetem gyűjteményében feldolgozói munkát végeztem hónapokon keresztül, az előttem álló polcon a Library of Congress Classification (LCC) két folyóméternyi segédkötete állt mint legszűkebb minimum, nem beszélve a Library of Congress Subject Headings (LCSH)-ről és egyéb apró zsebkönyvekről. Aki használta könyvtárosként a Kongresszusi Könyvtár osztályozási rendszerét-bármennyire is lenyűgöző az egész rendszer – tudja, mennyire komplikált és időigényes ebből egy megfelelő jelzetet kisajtolni, majd kikerekíteni, és a visszakeresés se könnyű. Egyéb okot is lehet találni arra, hogy az LCC nem tekinthető megfelelő alternatívának: a könyvtártudomány az utolsó fejezetbe, a Z-kód alá került. Ami pedig a tárgyszórendszerét, az LCSH-t illeti, ez csodálatra méltó produktum, ám ennek használata sem annyira habkönnyű se a könyvtáros, se az olvasó számára. Ennél még fontosabb, hogy az LCSH nyelvhez (és kultúrához) való kötöttsége miatt más környezetben csak
korlátozottan érvényesíthető.
Emiatt nem hiszem, hogy az ETO-nak lenne a jelen pillanatban alternatívája. Az ETO a könyveken, folyóiratokon túl hasznos eszköz lehet egyéb, nem könyv jellegű anyagok osztályozására, igazi multimédia sztár lehetne. Úgy gondolom, nem kérdés, hogy ragaszkodjunk az európai kultúrkörhöz igazodó UDC fenntartásához és fejlesztéséhez. Ez utóbbi lényeges, mert tényleg az elavultság és elhanyagoltság jeleit kezdte mutatni.Én például most tudtam meg – az én hibám –, hogy az ETO irodán a közepes ETO indexet digitalizálták, ha jól értem. Ezt igen nagy jelentőségűnek tartom. A Katalistra küldött levelében Kovács Ferenc is beszél egy hasznos
kezdeményezésről, egy kétnyelvű ETO-CD-ről. Amit viszont az ETO-iroda vállalhatna: az ETO használatát bemutató leírást kellene összeállítani.
Valamiféle user-friendly kalauz, kiskáté, útmutató nagyon elkelne. Végül leírom az UDC Consortium 1999 márciusa óta élő weboldal-címét: www.udcc.org

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Válas György: A visszakeresés öt eszköze között kell lennie az ETO-nak!

Vajda Erik tartalmas és részletes hozzászólása a "kell-e ETO?" kérdést "milyen keresőeszközök kellenek?" kérdéssé szélesítette. Az általa leírtakkal többségükben egyetértek, részletekben nem mindennel.

Nem csekély számítógépes információkeresési tapasztalatom alapján az a véleményem, hogy az eredményes és hatékony számítógépes információkereséshez (és az OPAC elterjedése óta a kutya közönséges katalóguskeresés is ide tartozik) 5 eszköz párhuzamos használati lehetőségére van szükség. Lehetőségére, mert (mint Erik is írta) azt a konkrét keresésben konkrétan kell eldönteni, hogy az öt eszköz közül melyiket vagy melyek kombinációját használjuk. Ezek a következők:

1) tezaurusz;

2) "szabad" tárgyszavas keresés;

3) hierarchikus osztályozási rendszer;

4) speciális adatmezők kötött formátumú keresése;

5) szabad szöveges keresés.

Véleményem szerint ezeket az eszközöket szinte optimálisan nyújtja az INSPEC adatbázis egy jól körülhatárolt tématerületen. Olyan megvalósítása azonban, amely az ETO-hoz hasonlóan az ismeretek teljes körére kiterjedni törekedne, nincs, és alig is képzelhető el. Ennek a teljes keresési eszköztárnak a megvalósítása inkább csak aszimptotikusan közelíthető célként értelmezhető.

Járjuk sorra az öt eszközt!

A tezaurusz szükségességéhez nem férhet kétség. A szinonimák csapdájának elkerüléséhez, a pongyolaságból eredő veszteségek kiküszöböléséhez és sok más keresési probléma megoldásához ez a legjobb eszköz. Jó tezauruszt azonban csak korlátozott tématerülethez lehet készíteni. Az általános igényű tezauruszok (pl. ROOT) annyira felületesek, hiányosak, hogy épp a keresésre nem használhatók. A különféle területekre készült tezauruszok viszont nem egyesíthetők szupertezaurusszá, egyebek mellett azért nem, mert épp az egyik legfőbb cél, a szinonimák kiküszöbölése szenved csorbát egy ilyen egyesítéskor.

A "szabad" tárgyszavak jegyzéke a tezaurusz mellett sem szólható le, a tezaurusz mellett is megvan a maga helye. Szükségességének három fő szempontja: Beleférnek olyanjellemző kifejezések, amelyek a tezauruszba nem préselhetők bele, például a földrajzi nevek.

Belekerülhetnek a dokumentumok feldolgozása során olyan új fogalmak, amelyek még nem jutottak el a szükségképpen lassabban változó tezauruszig, és amelyek a tudomány és egyéb kulturális területek gyors fejlődése során tömegével keletkeznek.

Belekerülhetnek a témát szűkítő olyan speciális kifejezések, amelyek túlságosan részletfogalmak a tezaurusz számára, de nagyon jellemzőek a dokumentumok egy szűk körére. Mindemellett ráadásul a "szabad" tárgyszavak jegyzéke a tezauruszfejlesztő legfontosabb forrása. Talán ide sorolható a keresés azokban a speciális adatmezőkben is, amelyek formátuma nem kötött, de a kitöltésük besorolási állomány (authority file) alapján történik, mint a katalógusban a szerző vagy a kiadó szerinti keresés. A tezauruszos kereséshez ez nem hasonlítható, mert hiányoznak a tárgyszavak horizontális és vertikális kapcsolatai.

A hierarchikus osztályozási rendszer, mint Erik is írta, nélkülözhetetlen. Számos keresési cél másképp elérhetetlen. Talán az általa mondottakhoz hozzátenném: ha volna átfogó tezaurusz, akkor is kellene mellette hierarchikus osztályozási rendszer, de mivel ilyen tezaurusz nincs, marad az osztályozási rendszer olyan keresésekre is, amelyeket egyébként jobb volna tezaurusszal végezni.

A hierarchikus osztályozási rendszer szükségességére tehát a válaszom egyértelmű, az ETO szükségességére már sokkal visszafogottabb: az ETO nélkülözhetetlen, amíg nincs helyette jobb. Sajnos nincs, és sokáig nem is lesz helyette jobb, mert nagy nemzetközi összefogás kéne egy jobb rendszer megalkotására, erre pedig pillanatnyilag nincs meg a szükséges szándék sem.

Miért kellene jobb? Csak nagyon felületesen ismerem az ETO-t, de azt a nagy hibáját igen, hogy a több helyre is besorolandó dokumentumoknak (ha komolyan vesszük, akkor minden dokumentum több helyre sorolandó be) az ETO furcsa összetett jelzetet ad, amely ráadásul nem egyértelmű, függ attól, hogy melyik besorolási helyet tekinti a besoroló elsődlegesnek, ráadásul még így is csak kevés helyre sorolható be a dokumentum. A gépi keresésnek az olyan osztályozási rendszer felel meg, amelyben csak egyszerű, egyértelmű besorolási jelzetek vannak, azokból viszont akárhányat kaphat egy dokumentum, esetleg úgy, mint a COMPENDEX-ben, hogy vannak közöttük elsődlegesek, azokból is több, és vannak másodlagosak.

Amíg ilyen osztályozás híján kell az ETO, addig természetszerűleg kell a karbantartása is.

A speciális adatmezők kötött formátumú kereséséről könnyen elfelejtkezik az, aki nem keres rendszeresen, pedig ez fontos. A katalógusban ilyen az ISBN vagy ISSN és a kiadás éve szerinti keresés, de a szabadalmi keresésben például nélkülözhetetlen a szabadalomszám szerinti keresés. Ez azért külön keresési típus, mert a kereső kifejezés kötetlen, nem jegyzékből kell venni, viszont a formátuma szigorúan kötött.

Minden más keresési lehetőség megkoronázása, ha mellettük szabad szövegben is lehet keresni. Vannak esetek, amikor ez a leghatékonyabb. Egyes speciális esetekben egészen egyszerű keresés is végezhető így, például a Magyar Elektronikus Könyvtár teljes szövegében mindössze 5 találatot kaptam a "szobort" (sic!) szóra, de az esetek többségében csak akkor használható jól, ha a Boole-keresés mellett erős eszközei vannak a kontextus szerinti keresésre is.

Végül egy egészen más lapra tartozó kérdés: Kedves Erik! Semmiképpen sem kellett volna a master file-t maszter fájlnak írnod, sőt, durva hiba lett volna. Talán mesterállománynak lehet magyarítani, hasonlóan ahhoz, ahogy a hanglemezgyártásban mesterlemeznek hívják a master disk-et.


Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Vajda Erik: Az eredményes információkeresés feltétele a hierarchikus osztályozás

Megszólalt a vitában Vajda Erik projektszervező (Magyar Országos Közös Katalógus Egyesület – MOKKA) is:
A kérdés összetett, legalább három részre bontható:
szükség van-e az ETO használatára?
ha igen, akkor ennek érdekében milyen eszközökre és tevékenységekre van szükség?
hol végezhetők és hogyan finanszírozhatok a b) alatti tevékenységek?
Ad a)
Nincs pontos adatom, de tudomásom szerint az ország szak- és felsőoktatási könyvtárainak túlnyomó többsége és közkönyvtárainak jelentős része használja az ETO-t, vagyis osztályoz ETO szerint, és állományát ETO szerint kereshetően rendelkezésre bocsátja. Erre természetesen azt lehet mondani, hogy ennek – a jelenlegi gyakorlattól függetlenül – csak akkor van értelme, ha az ETO valóban szükséges ahhoz, hogy az olvasók (könyvtárhasználók) tárgykör szerint információt tudjanak keresni, mégpedig csak objektíve lenne-e szükséges, vagy a használók gyakorlati információkeresései során is.
Ami az első kérdést illeti, a rengeteg tévedés és félreértés ellenére bízvást elmondható, hogy az eredményes információkereséshez mind természetes nyelvi alapozású információkereső nyelvekre (tezauruszokra, kontrollált tárgyszójegyzékekre vagy "szabad" tárgyszavakra-használhatósági sorrendben, amely az utolsó esetben igen gyenge-mind pedig hierarchikus szerkezetű információkereső nyelvekre osztályozó rendszerekre, sőt a hierarchikus rendszerek jelzetei által kifejezett fogalmak természetes nyelvű kereshetőségére is szükség van. E két "állatfaj" (mármint a természetes nyelvre alapozott rendszerek, jelesül elsősorban a tezauruszok, másfelől pedig a hierarchikus rendszerek) párhuzamos, ill. egyes esetekben a keresésjellegétől függően kizárólagos használata adja a legjobb eredményt. Előrebocsátva: ha ez a tézis igaz, akkor nyilván az ETO-ra is szükség van, részben eddig elterjedt használata miatt, részben pedig azért, mert nem tudunk más, jobb hierarchikus osztályozórendszert előteremteni.Ezt az általános tézist (természetes nyelvi alapozású és hierarchikus rendszerek együttes szükségességét) magyarázva a természetes nyelvre alapozott információkereső nyelvek közül vegyük a tezauruszokat, annál is inkább, mert egy ötletszerűen és hézagosan, differenciálatlan utalásokkal megtűzdelt "sima"
tárgyszórendszer vagy a "szabad tárgyszavak" alkalmazása eleve zsákutca, még akkor is, ha a használó boldog vele, részben mert egyszerű, részben mert (nulla találattól eltekintve, és akkor sem mindig) fogalma sincs róla, hogy mennyi információt vesztett el.
Más kérdés, hogy a használókat saját érdekükben a tájékoztató könyvtárosoknak tanítaniuk kellene információt keresni, hiszen sajnálatosan tipikus jelenség, amikor nem is differenciáltan, hanem minden mezőben megpróbálnak azok szerint a magyar szavak, vagy szóösszetételek szerint keresni, amelyeket megfelelőnek tartanak, természetesen törvényszerűen (és a kivétel csak erősíti a szabályt) még akkor is siralmas eredménnyel, ha találtak valamit és az tetszik is nekik.
Tehát vissza a tezauroszokhoz. A jó tezaurusz természetesen nem csupán úgy, mint az ETO (tehát nem csak időnként, és akkor is rosszul, az alosztások révén éppen csak "megtört" monohierarchia szerint), hanem sokkal teljesebben és tökéletesebben képes az információveszteség megakadályozása szempontjából perdöntő relációkat, köztük a két hierarchikusnak nevezhető relációt is kimutatni. Csakhogy a gyakorlati kereséskor nyomon követni a relációkat igen bonyolult, hozzáértő osztályozókat/indexelőket is megpróbáló feladat. Arról már nem is szólok, hogy a tezauruszokra épülő "szakkatalógusok" jelentős részében
(ma már elsősorban gépi megoldásokban) a használó nem is tudja megjeleníteni a tezauruszt és annak relációrendszerét. Így persze ismét "visszaköszön" a relációk (esetünkben főként a nem-faj reláció), vagyis a hierarchia elhanyagolásából adódó veszteség. Az ETO csaknem "monorelációs" rendszere nem tökéletes, de egyszerűen kezelhető: az ETO-t használva könnyű a "közlekedés" a hierarchia szintjei között, könnyű a nagyobb terjedelmű fogalmak szerinti információkeresés.
Következésképpen: az ETO hasznos, ám (jó állapotokat feltételezve) nem egyedül használandó információkeresési eszköz. Főként pedig sokkal jobb, mint az általában relációik tekintetében tökéletlen, nem egyszer – horribile dictu – idegen nyelvről megfelelő kontroll nélkül fordított "tárgyszórendszerek" vagy éppenséggel a relációkat teljesen elhanyagoló szabad tárgyszavazás, nem is szólva a szabad szövegszavas információkeresésről. Ez még akkor is igaz, ha az utóbbiak adott esetben olyan információkhoz is "utat nyitottak", amelyek az ETO útján gyakorlatilag nem voltak megközelíthetők. A használóknak mindezt be kellene mutatni; a használókat minderről meg kellene győzni.
Alighanem módosítaná a helyzetet az ETO kárára, de a fentiek értelmében azt nem feleslegessé téve, ha a különféle szakterületek tezaurusz-ellátottsága teljesebb lenne, illetve ha készülne a szakterületi tezauruszok mellett (és ahogy tudom, készül is) meghatározott típusú könyvtári célokat szolgáló, jelesen közkönyvtári általános tezaurusz, ami nem azonos a minden könyvtárfajtára és szakterületre kiterjedő "általános tárgyszójegyzék" bízvást eltemethető fantazmagóriájával.
Sok kitérő után összefoglalva: az ETO, mivel a magyar könyvtárak jelentős része használja, és mivel – korlátai ellenére – jól használható információkeresési eszköz, szükséges.
Ad b)
Mint ismeretes, az ETO-t gondozó nemzetközi konzorcium a középkiadásoknak megfelelő és ilyen szempontokkal fejlesztett adatbázist, "master file"-t hozott létre, és ezt korszerűsíti. Erre természetesen nálunk is szükség van.Mivel nem minden használó (sőt igen kevés használó) szaknyelvi angol ismeretei elégségesek, a mindenkori master file (tudom, hogy maszter fájl-nak kellene írnom, de nem visz rá a lélek) terminológiailag hiteles magyar változata is kellene. Ezeknek, tehát az eredetinek és a magyar változatnak-még akkor is, ha ez pénzbe kerülne – hálózaton rendelkezésre kellene állnia, sőt – ha lehet – részleteiben letölthetőnek kellene lennie. Másképp ugyanis nem lehet ETO szerint osztályozni, másrészt a helyi rendszerekből az osztályozó könyvtáros mellett a használó számára is elérhetőnek kellene lennie az ETO-nak (lehetőleg a fogalommegnevezések szöveges kereshetőségével). A magyar változat szempontjából elfogadható, de kiegészítésre szoruló megoldás, amely az utolsó magyar középkiadást teszi hozzáférhetővé. Kiegészítésen azt értem, hogy az adatbázisnak jelzettartalma tekintetében a mindenkori érvényes nemzetközi master file-nak kell megfelelnie. Még merészebb álom (amiről, a konzorcium alakulásakor is szó volt), hogy – mivel a master file szintjénél "finomabb", részletesebb jelzetek meghatározását koordinálatlanul a használókra bízták – nyilván kellene tartani, legalább itthon, hogy ki, milyen "továbbosztásokat" dolgozott ki.
Adatbázisra, és – ha erre mód lenne – rendszeresen felújított CD-re tehát szükség van és mindazokra az anyagi és technikai feltételekre is, amelyek a vázolt tevékenységet lehetővé teszik.
Ad c)
Ha valaki szemügyre veszi a "kulturális alaptörvénynek" és a készülő rendeletnek a Könyvtári Intézettel foglalkozó részeit, világossá válik számára, hogy hol és miből kell finanszírozni az ETO-val kapcsolatos feladatokat. Az osztályozó rendszerek de facto (hazánkban sokáig de jure is) szabványok, az e tekintetben a KI által ellátandó feladatokat pedig a törvény meg is határozza. Nem érzem ezért kérdésesnek, hogy a feladat rendszeres, a fenntartáson belüli költségvetési
finanszírozást igényel. A nálunk amúgy is – rendszeres feladatokra is – visszatérően alkalmazott pályázati megoldás erre teljesen alkalmatlan. A könyvtárak anyagi helyzetét ismerve az említett feladatokat ellátó apparátus tevékenysége könyvtári hozzájárulásból nem finanszírozható még akkor sem, ha-bár nem örülnék neki-meggondolható lenne, hogy az adatbázishoz való hozzáférés ne legyen ingyenes. A kisebbik baj, hogy én nem örülnék; a nagyobbik, hogy az ilyen címen befolyó összeg nem lenne elégséges.
Minden kedves kollégától, akinek türelme volt elolvasni a fentieket, elnézést kérek a terjedelemért, aki meg abbahagyta a közepén, és csak a végére tért vissza, attól különösen, mert akkor jobb lett volna bele se kezdenie.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Gyuris György: Az ETO-nak jeles magyar fejlesztői voltak…

Gyuris György, a szegedi Somogyi-könyvtárból: Magyarország ma már legalább egy évtizeddel lemaradt az ETO-fejlesztésben, legalábbis ami a látható eredményeket illeti. A korábban megjelent Kiegészítések és módosítások... jól reprezentálták a várható változásokat, ezeket be lehetett építeni a nagyjából évtizedenként jelentkező középkiadásokba.Ma semmit sem tudunk a várható változásokról. Az ETO-val egy kicsit is foglalkozók végső soron légüres térben érzik magunkat. Éppen ezért nélkülözhetetlennek tartom a magyar ETO-iroda munkáját, de sokkal nagyobb költségvetéssel, mert így nemhogy a konzorciumnak nem tudunk fizetni, de semmilyen itthon végzendő tevékenységre sem jut pénz.
Magyarország korábban értékes résztvevője volt az ETO-fejlesztésének éppen jeles résztvevői miatt, kár volna ezt a szerepet teljesen eljátszani, amikor mindannyian rá vagyunk szorulva a fejlesztésre.
Konklúzióként: folytatni kell az ETO-iroda munkálatait, esetleg úgy, hogy a nagyobb könyvtárak tagdíjjal is támogatják az iroda működését, de ezt a problémát elsősorban a minisztériumnak kellene megoldania.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Király Péter: Legyen elérhető az interneten!

Az első válasz levelünkre az OSZK belső levelezési hálózatán érkezett, kollégánk, Király Péter véleménye szerint "...nem ártana az eddigi munkákat az interneten publikálni, lehetőleg adatbázisszerűen, sőt a hierarchikus struktúra szerint visszakereshető formában."
A javaslat megvalósítására az adatbázisban lévő rekordok alkalmasak lennének, az akadályt nem ez, hanem jogi korlátok jelentik. A helyzet ezzel ugyanaz, mint az MNB CD-vel: a megvásárolt példány csak belső hálózaton használható.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Fejős László: Kell-e még az ETO?

Vita a könyvtárosok Katalist levelező fórumán
(Összegzés)
Rövid áttekintéssel kezdem az ETO hazai állapotáról annak indoklásául, miért fordult az OSZK KMK oktatási és módszertani osztály a szakmai közvéleményhez a Katalist levelezőlistán.
1982-ben megszűnt az ETO FID által működtetett fejlesztési rendszere, szerepkörét a Hágában megalakult, profitérdekelt UDC Consortium vette át.
1983-ban Magyarországon is megszűnt az ETO intézményes fejlesztése, bár 1991-ben az OMIKK és a KMK közös kiadásában megjelent az ETO hivatalos magyar nyelvű rövidített kiadásának újabb utánnyomása, mégpedig oly módon, hogy számítógépes adatállományba dolgozták fel az OMIKK-ban, sajnálatos módon azonban megsemmisítették azt követően, hogy a belőle nyert szövegfájlt átadták a Fényszedő Üzemnek. A KMK ETO-referense, dr. Rónai Tamás megszerezte és archiválta azt a változatot, amely a Fényszedő olasz szövegszerkesztőjének
konverzióit és tördelési utasításait tartalmazza. Érdekes időbeli egyezés: a vállalkozói szféra humán ágazatából ketten is érdeklődést mutattak a lemezek, illetve az ETO mint számítógépre termett adatbázis iránt: egy bajai vállalkozó és a budapesti Kovács és Társa Fordító Iroda.
1993-ban az OSZK az MKE-vel karöltve az ETO továbbfejlesztése szervezeti és anyagi alapjainak megteremtése érdekében országos konferenciát rendezett a nagyobb könyvtárak igazgatóinak és feldolgozó főmunkatársainak részvételével. A szervezeti keret, egy létrehozandó ETO-iroda kialakítására a konferencia előkészítői négy változatot terjesztettek elő, ezek között olyan is akadt, amely szerint az iroda működtetője a kulturális kormányzat vagy valamely szakmai szervezet (az MKE, vagy az akkori nevén KIK, mai szervezetében IKSZ), de nonprofit alapítványi vagy könyvtári társulási keretben is elképzelhetőnek látták volna az ETO hazai gondozását. A tanácskozás résztvevői az OSZK-t és a Könyvtártudományi és Módszertani Központot kérték, hogy legyen a fejlesztési iroda létrehozója, gazdája.
1995-ben a Nemzeti Kulturális Alap egymillió forintos egyszeri támogatásával a fejlesztési iroda (az OMIKK után újra) számítógépes adatbázisba vitte az ETO 1991-es kiadását, amely alapul szolgál a Consortiumtól megvásárolt adatbázis (teljes, a középkiadásnak megfelelő adattartalmú, ún. mesterállománya, valamint a megváltozott, új és törölt rekordok fordítás utáni átvezetésére, amelyre Barátné Hajdu Ágnest kérte fel. Az adatszerkezetet, illetve a kezelőfelüleletet Fejős László dolgozta ki MikroIsisben. (MikroIsis-szel dolgozza fel a UDC Consortium is az MRF-Master Reference File-adatbázist is.) A KMK az 1997 őszére összehívott alkalmazói fórumon számolt be az ETO-korszerűsítés magyarországi helyzetéről, majd az ezt követő években minisztériumi támogatást kérve, illetve pályázatokon kísérelte meg a további munkákhoz szükséges pénzt megszerezni. Eredménytelenül.
Mintegy egy évnyi munka anyagi fedezete hiányzott, amikor 1999 novemberének végén megjelent a Katalisten a szakmai véleményeket kérő levél dr. Csapó Edit és Fejős László aláírásával arról, kell-e a magyar könyvtáraknak a honosított ETO.

Forrás: Könyv, Könyvtár, Könyvtáros 2000. március Kell-e még az ETO?

Akire emlékezünk: Mózesné Tomcsányi Katalin

Mózesné Tomcsányi Katalin
(1946-2008)

Kedves kolleganőnk, Mózesné Tomcsányi Katalin, a BME-OMIKK Könyvfeldolgozási Osztályának nyugalmazott munkatársa, életének 62. évében, rövid, de súlyos betegség után elhunyt.
Halálának híre váratlanul ért és mélyen megrendített mindannyiunkat, hiszen hosszú ideig, 1992-től 2007-ig volt könyvtárunk munkatársa. Okleveles villamosmérnök és könyvtár-informatikusként nagy precizitással és igényességgel végezte a könyvek tartalmi feltárását, építette és gondozta az ebben a munkában helyi hagyományként használt Műszaki Tezauruszt. A BME-OMIKK-ban gyakorló könyvtárszakos hallgatókat és a kezdő kollegákat ő vezette be nagy türelemmel az osztályozás és az általános könyvtári munka műhelytitkaiba. Példát mutatott a fegyelmezett, odaadó munkavégzésre, a problémák lényeglátó, racionális megközelítésére és az önmagát a célnak alárendelni tudó szigorú önfegyelemre.
Mindig fordulhattunk hozzá segítségért, tanácsért. Műszaki tudása, középfokú nyelvvizsgáját meghaladó színtű nyelvismerete, a legnehezebb könyvek intellektuális kihívásával is megküzdő szellemi ereje mind a mai napig segítséget jelent a tartalmi feltárásban, amikor az általa szakozott könyvek rekordjaira bukkanunk az adatbázisban.
A szakmai munka mellett gyakran megnyilvánult gondoskodó, a fiatalokat az élet dolgaira is tanítani vágyó anyai természete. Feleslegesen nem beszélt, de amit mondott, mindig átgondolt, tapasztalatra épülő, józan vélemény volt. Tudtuk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa, a mélyben egy nem mindig szerencsés, mégis, saját határait meghaladó, éles ésszel és megtört szívvel küzdő ember áll.
Egyéniségének érdekes, az eddigieknek ellentmondó, vagy inkább kiegészítő oldaláról árulkodtak művészi megnyilvánulásai. Nyugdíjba vonulása alkalmából a könyvtárban rendezett ünnepségen saját maga által írt verssel búcsúzott - tudtuk, hogy van több is, meglepően jók, olvastunk is néhányat közülük korábban. Névnapok, karácsony és más ajándékozással járó alkalmakkor gyakran lepte meg kollegáit saját maga által készített tárgyakkal, amelyek olyan művészi találékonyságról és aprólékos, türelmes munkáról tettek tanubizonyságot, amelyre mi sohasem vállalkoztunk volna.
Életébe új fény vittek nemrég született unokái. Nagy veszteség, hogy sem ők, sem mi nem tanulhatunk tőle tovább.
Ő hitte, hogy:
„Az Atya a tenyerén tart minket. A halállal áttesz bennünket a másik tenyerébe – ennyi az egész.” (Gyökössy Endre)
Vigasztaljon minket is ez a gondolat. Emléke legyen áldott!
Kollegái nevében: Székely Ildikó

2009. június 3., szerda

Akire emlékezünk: Fejős László

"ki van saját magával teljesen tisztában? ki nem döbben meg néha a valóságtól?" Fejős László blogbejegyzése a Porosodnak-é? blogon .