ETO
2010. szeptember 16., csütörtök
Mocsy Margit 80 éves
Margitka 1930 július 30-án született Kaposváron harmadik gyerekként 9 évvel idősebb nővére, és 1 évvel idősebb bátyja mellé. Édesapjuk jogász, árvaszéki ülnök. A gyerekek vadócként nevelkedtek. Iskolai tanulmányait Kaposváron kezdte. A 4 elemi után gimnáziumba került.A 8 gimnáziumi osztály elvégzése után 1948-ban értelmiségi családból származóként rossz kádernek számított. Kaposváron nem talált állást, ezért Budapestre költözött. Itt a Magnezitipari Tűzállóanyag-gyárba került adminisztratív dolgozóként. A gyárban samott, magnezit és króm-magnezit előállítással foglalkoztak. Közben esti iskolában szobrászkodni tanult. Ezután a Galamb utcai Kerámia Szövetkezetben egy utcára nyíló üzlethelyiségben helyezkedett el kerámia festőként . Az ólommáz miatt szem problémái támadtak, így újra adminisztratív dolgozóként folytatta a Lőrinci Hengerműben. Munka mellett műszaki rajz tanfolyamra járt, majd vissza ment a magnezitipari Tűzállóanyag-gyárba, mint műszaki rajzoló. Tanulmányait felsőfokú technikumban folytatta.Az itt tanító tanárok révén került 64-65 körül a Csepel Művekbe, ahol tervezőként dolgozott. Ezután a Kohászati Gyárépítő Vállalatnál kohászati kemencéket tervezett. 73-tól a Budapesti Műszaki Egyetem könyvtárában osztályozóként kezdett dolgozni. Közben lehetőség nyílt arra, hogy különbözeti vizsgával üzemmérnöki diplomát szerezzen.Könyvtárosi pályafutását az OMIKK-ban folytatta, ahol 78-tól csoportvezető 86-ig, nyugdíjazásáig. Ebben az időszakban az Országos Műszaki Könyvtárban az ETO-t használták osztályozásra. Napjainkban is előremutató az a gyakorlat, hogy a katalógus cédulákon a jelzet mellett, annak természetes nyelvű meghatározását is feltüntették. A szakkatalógusban a cédulákat a Segédtáblázat előírásainak megfelelően rendezték, ezzel tükrözve az ETO hierarchikus szerkezetét. 1983-tól folyamatosan évenként közre adták az osztályozásra használt jelzetek gyűjteményét, amely tartalmazta a jelzetek meghatározását is. Ez több könyvtárban is iránymutatóként szolgált az osztályozói munka során. Margitka 1986-ban Miniszteri Dicséretben részesült. Nyugdíjazása után még 15 évig a Közgazdasági Egyetem könyvtárában az ETO katalógust gondozta.
Margitka, Isten éltessen erőben, egészségben, boldogságban sokáig!
2010. július 26., hétfő
ETO az Opac-ban
Az ETO helyzete a számítógépes integrált könyvtári rendszerek korában. In: Fülöp Géza emlékkönyv. Szerk. Barátné Hajdu Ágnes. Bp.: ELTE Könyvtártudományi és Informatikai Tanszék, 1999, 31-40. p.
Az érzékelés és megjelenítés lehetőségei, különös tekintettel az ETO-ra In: Mert a szívnek teljességéből szól a száj. Könyvtártudományi tanulmányok Hajdu Géza 80. születésnapjára. Szerk. Barátné Hajdu Ágnes. Szeged: SZEK Juhász Gyula Felsőoktatási Kiadó, 2007. 199-220. p.
A magyar ETO-kiadás munkálatai. Hazai és nemzetközi tapasztalatok.
A percepció és megjelenítés jelentősége az információkereső nyelvekben.
A lundi egyetem dolgozója Traugott Koch (Lund University Library, NetLab). Az ő cikke a TMT-ben jelent meg.
Az internetforrások tökéletesebb leírásához, szervezéséhez és kereséséhez alkalmas osztályozási rendszerek használata.
Zöldi Péter írása a Könyvtári Figyelőben jelent meg
Az ETO az Országos Széchényi Könyvtár számítógépes rendszerében.
Bánki Zsolt István egyik cikkét a TMT-ből, a másikat a Könyvtári Figyelőből választottam
Osztályozási jelzetek és tárgyszavak konvertálhatóságának lehetőségei és korlátai.
MÁTRIKSZ – Magyar Átfogó Tárgyi Információkereső-nyelvi Szótár Új fejezet a tartalmi visszakeresésben.
Végül az általam létrehozott, illetve közreműködésemmel született dokumentumok
Networkshop 2005 konferencián (Szeged, 2005. március 30–április 1.) elhangzott előadás
A tartalmi feltárás problémái online könyvtári katalógusokban.
Az előadás nyomán a TMT-ben megjelent cikk
A tartalmi feltárás problémái online könyvtári katalógusokban.
Marton Józseffel közösen írt cikk
Adatbázis transzformációalapú kereshetőségjavítása: ETO-kereshetőség a BME OMIKK Aleph rendszerében
Az új keresési módszer bemutatása
ETO jelzetek szerinti keresés a BME OMIKK ALEPH rendszerében.
2010. június 11., péntek
Tezaurusz
Először a Networkshop konferenciákon elhangzott előadásait veszem számba.
Információkereső tezauruszok és az ETO kompatibilitási kérdései. Tezaurusz és ETO megfeleltetése.
Ontológiák és könyvtárak.
A tezaurusz mint "kisvilág". Az optimális fogalomelérés hálója.
A Köztaurusz és az ontológiák csúcsfogalmai.
Földrajzi nevek és szerepük tárgyi kifejezésként. Nemzetközi fejlődés, problémák és tapasztalatok a Kösztauruszban és a Geotauruszban.
A tárgyszavak adatcsere-formátuma. Az OSZK-tezaurusz és a MARC-formátumok.
A TMT hasábjain a következő írások adnak eligazítást a Tezaurusz kezelésével kapcsolatban:
Tezauruszkezelő programok és a RELEX.
Tezaurusz a felhasználói felületen – Az optimális tezauruszmegjelenítés problémái.
Tezaurusz és ontológia, avagy a fogalmi ismertetőjegyek generikus öröklődésének formalizálása.
Ontológiák és tezauruszok csúcsfogalmai.
A Könyvtári Figyelőben jelent meg a következő cikk:
A földrajzi nevek és szerepük az információkeresésben.
Áttekintés a Magyarországon készült tezauruszokról
A tezauruszokról.
Legjelentősebb hazai tezauruszunk a KÖZTAURUSZ a Magyar Elektronikus Könyvtár gyűjteményében kerül bemutatásra.
OSZK TEZAURUSZ/KÖZTAURUSZ.
Végül néhány jó példa a Tezaurusz megjelenítésére:
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár HUNTÉKA rendszerének MONGUZ keresőfelülete.
József Attila Megyei Könyvtár TextLib-es rendszre.
Ezzel az összeállítással a K2 kutatócsoport műhelykonferencia sorozat keretén belül megrendezésre kerülő Webkettes funkciók az integrált könyvtári rendszerben konferencia témájához szeretnék kapcsolódni.
2010. május 12., szerda
Új keresési lehetőségek a Nemzeti Kutatásnyilvántartási Rendszerben
2010. május 3., hétfő
Networkshop 2010
Lehetőséget kaptunk, hogy a Marton József által fejlesztett keresőt bemutassuk a debreceni Networkshop konferencián.
Könyvtárunkban az osztályozás során az ETO-t (Egyetemes Tizedes Osztályozást) használjuk. Munkánk eredményével az olvasó az on-line kereső felületen találkozik. Az integrált könyvtári rendszerek általában kétféle keresési lehetőséget kínálnak fel. A "böngésző" keresés az ETO hierarchikus szerkezetén keresztül ad áttekintést a gyűjteményről. A" kereső" keresés találati halmazától elvárjuk, hogy az egyszerre elégítse ki a teljesség és a pontosság kettős követelményét.
Az ETO jelzetek keresésénél figyelembe kell vennünk a jelzetek felépítését, az egyes részek szemantikáját. A BME OMIKK on-line katalógusának fejlesztése nyomán elkészült kereső lehetővé teszi az ETO szemantikailag önálló részjelzetei szerinti keresést. A keresési módszer alkalmazásával új, az adatbázisban eddig rejtetten meglévő információkhoz juthatunk el. Előadásunkban példákkal illusztrálva mutatjuk be, hogy az egyszerű és összetett jelzetek valamint az önálló és nem önálló általános alosztások szerinti keresést hogyan támogatja a keresőrendszer. Kísérletet teszünk a találati halmazok teljességének és pontosságának megadására is.
Felhívjuk a figyelmet a tartalmi keresés fontosságára a könyvtári katalógusokban. Az információkereső nyelvek jobb megjelenítése, és a differenciált keresési lehetőségek kialakítása révén lehetőség nyílik a könyvtári dokumentumok használtságának növelésére.
Az előadás a Networkshop honlapján tekinthető meg.
2010. április 4., vasárnap
MÁTRIKSZ
2010. március 31., szerda
Internet Fiesta - ETO ünnep
Napjaink könyvtárosai számára nagy kihívást jelent az internet. Az internet közvetítésével értékes információk érhetők el. Nekünk könyvtárosoknak sem kell azonban szégyenkeznünk. A könyvtári gyűjteményeket elkötelezett könyvtáros nemzedékek sora válogatta, gyűjtötte, katalogizálta. Gondoskodunk ezek őrzéséről, szolgáltatásáról.
A Google jól feltérképezi a webes tartalmakat. Segítségével könnyen, gyorsan kapunk választ keresőkérdéseinkre. A könyvtári gyűjtemények bemutatására az on-line katalógus hivatott. Nem lehetünk azonban elégedettek azzal, ha a cím vagy szerző ismeretében találjuk csak meg az egyes műveket. Egy adott témakör kapcsán is össze kell tudnunk gyűjteni a rendelkezésre álló dokumentumokat. E célból jöttek létre a könyvtári világban az információkereső nyelvek. Fontos, hogy ezeket úgy jelenítsük meg az on-line keresőfelületen, hogy valóban segítsék a keresést.
Mi a BME OMIKK-ban az OSZKÁR Tezauruszt és az ETO-t használjuk. "Az ETO szép" írta Ungváry tanár úr a könyvtárosok levelezőlistáján. Alkalmazása a hazai könyvtárakban komoly múltra tekint vissza. Karbantartása, fejlesztése a hágai UDC Consortium révén napjainkban is folyamatos. Hazánkat Hágában Barátné Hajdú Ágnes képviseli. A Könyvtári Intézet közreműködésével 2005-ben megjelent az ETO középkidása.
Az on-line ETO mutatóban a jelzetek sorrendjét a Segédtáblázatok előírása határozza meg. Ily módon a böngészőben tükröződik az ETO hierarchikus szerkezete. A keresés eredményeként kapott találati halmaz elemei bibliográfiai rekordok. Azt várjuk, hogy a találati halmaz valamennyi eleme feleljen meg a keresőkérdésnek. Valamint minden olyan rekord kerüljön be a találati halmazba, amely kielégíti a keresőkérdést. Ennek a kettős követelménynek úgy tudunk megfelelni, ha a keresés során figyelembe vesszük a jelzetek felépítését. Az új keresési módszer segítségével lehetőség nyílik az ETO szemantikailag önálló jelzetrészei szerinti keresésre is.
Az on-line katalógus a könyvtár reklám felülete is egyben. Megmutatja milyen dokumentumok találhatók az egyes témakörökben könyvtárunkban. Ha az olvasók rátalálnak a keresett művekre, kölcsönzik azokat, javulni fog a használtsági statisztika, leporolódunk. Marton József által fejlesztett keresési módszer egy első, jó irányba tett lépés a barátságos katalógus felé vezető úton.

